Felsorolni is nehéz lenne, megyénkben, hányféle intézmény tartott nyitva késő éjszakáig a Múzeumok Éjszakáján. Ami bizonyos, ez az a program, ami azokat is megmozgatja, akik egyébként ritkán járnak múzeumokba, kiállításokra.
Az egri várban például hosszú sorok álltak mind a vizsolyi biblia egyik eredeti példányánál, mind pedig a fáklyás kazamata-vezetésre várakozva.
Hegedűszóval csábították szombat késő délután a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárba az érdeklődőket, járókelőket. Napközben az Eventus középiskolából érkezők vezették be a látogatókat a monotípia készítés rejtelmeibe. S, ha már Eger, akkor elmaradhatatlan, hogy Gárdonyi Gézáról is szó essen, ezért a bibliotéka idén az egri remete köré építette fel programjait. Szalainé Király Júlia, a Gárdonyi-hagyaték őrzője, valamint Vassné Varga Zita könyvtáros tartott színes előadásokat az író életéről, könyvtáráról. A Bródy könyvtárból kilépve sem kellett sokáig keresni a következő helyszínt, amelyik a Múzeumok Éjszakáján szintén nyitva tartott. A Ziffer Sándor Galéria és a Valide Sultana fürdőrom szintén ingyenesen volt megtekinthető, sokak örömére.
Kísérletek és csillagászat
A Múzeumok Éjszakájának fogalmát kicsit tágan értelmezte az Eszterházy Károly Egyetem (EKE), ahol már szombaton délelőtt elkezdődtek a programok, s ahová sok esetben előregisztrációra volt szükség a részvételhez. A Varázstoronyban a legsikeresebb előadás Zoller Gábor folyékony nitrogén kísérlete volt, illetve a csillagászati bemutató. Ugyancsak készült a programra a Tittel Pál Könyvtár, amelynek munkatársai a Líceum régi cserépkályháit is bemutatták. A közelben lévő Érseki Palotában a Szederinda Nemzetközi Néptáncfesztivál táncosai szórakoztatták a közönséget, akik a látogatóközpont kiállításait is megtekinthették, és ugyancsak sokakat vonzott a Kepes Központ.
Több ezer látogató a várban
Több mint hétezer látogatót fogadott ezen az éjszakán a Dobó István Vármúzeum (DIV), ahol ritkán lehetett magyar szót hallani, rengeteg külföldi turistát is felcsábítottak a látványos éjszakai programok. Aki viszont egy kis nyugalomra vágyott, az is megtalálhatta azt az Arkt Művészeti Ellátóban a megújuló Gárdonyi-kertben: Stiller Tamás egész este grillezett a helyszínen, közben pedig szólt a jazz-muzsika, és sok-sok családi programon is részt lehetett venni. Fajcsák Dénestől megtudtuk: az EKE Vizuális Művészeti Intézet hallgatóinak Válogatott című kiállítását is szinte minden látogató végignézte.
A bibliát sokan felkeresték
Pécs mellől érkezett Egerbe egyhetes nyaralásra a Varga család, akikkel az egri vár bejáratánál találkoztunk. Mint elmondták, minden évben részt vesznek a Múzeumok Éjszakáján, épp’ ott, ahol vannak. A hevesi megyeszékhely programjai közül a kazamata-vezetést nézték ki maguknak, fiaik szeretik az izgalmakat és ez annak ígérkezett. Egy idős hölgy ekkor épp’ arról érdeklődött, hol találja a vizsolyi bibliát. A Dobó-bástyában hosszú sorok kígyóztak egész este, mivel egyszerre csak 1-2 látogatót engedtek a műtárgy közelébe. Berecz Mátyástól, a DIV igazgatójától megtudtuk: az idei díszvendéget, a bibliát több mint 900-an látták, a kazamatába majd’ 700-an sétáltak le.
A fáklyás felvonulást követően meggyúlt a máglya is a Gótikus Palota előtti téren, ahol a hangulatról a Kurul Dobosok, majd a Fire Fantasy tűzzsonglőrök gondoskodtak. Az utolsó vendégek éjfél körül hagyták el a várat.
A Mátra és Hatvan is csatlakozott
Gyöngyösön, a Mátrai Múzeumok Éjszakájára várták szombaton az érdeklődőket, akik a Mátra Múzeumban a természettudományos ismereteiket bővíthették. Benkő Béla főszervező elmondta: az egyik kiállítás bemutatta az Év ásványát, a kvarcot, az EKE gyöngyösi campusának oktatói pedig a robotizált természetről tartottak előadást kétszer is az este folyamán. A Szent Iván éji tűzugráskor a Vidróczki Néptáncegyüttes húzta a talpalávalót.
Hatvanban a Hatvany Lajos Múzeum, a Serfőzde, és a cukorgyári emlékház is nyitva tartott, ahol egy-egy rövid séta során a Zagyva-parti város rendkívül gazdag történelméről hallhattak előadásokat az érdeklődők. Este 8 órakor kezdődött a Mezítlábas Zenészek és a Falusi Mariann-Sárik Péter duó közös estje: a Barokk kuplé cím már önmagában utalt arra az erős kontrasztra, mely a koncert zenei felépítését jellemezte.
Forrás: www.heol.hu