Kezdőlap Magyarország Székely gyöngyszemek és díjátadás a Szépasszony-völgyben

Székely gyöngyszemek és díjátadás a Szépasszony-völgyben

933
0

Székelyföld varázslatos értékeivel, hagyományos népi mesterségeivel, népművészeti remekeivel, gasztronómiájával ismerkedhettek meg azok, akik szeptember 9-én ellátogattak az egri Szépasszony-völgyben zajló Székelyföld Gyöngyszemei rendezvényre. Idén az esemény szolgált otthonául a Heves Megye Nagykövete díjátadónak is, melyen Ombódi András, a Vidróczki Néptáncegyüttes vezetője is elismerésben részesült.

Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke a szombati megnyitón tartott köszöntőjében hangsúlyozta: évről évre nagy öröm a megyei önkormányzat számára, hogy megrendezheti ezt a programot, amely immár a Heves Megyei Értéktárban is szerepel. Szólt arról is, hogy a korábbi években Eger mellett Mátraderecskén, Hatvanban, Gyöngyösön, valamint Hevesen is bemutatták Székelyföld kincseit előadók, zenészek, táncosok, irodalmárok, turisztikai szakemberek és vendéglátók segítségével. Hozzátette: a Heves Megyei Önkormányzat még 2012-ben, hagyományteremtő szándékkal hívta életre a rendezvényt, hiszen – mint mondta – minden apró lépéssel tehetünk és tennünk is kell a szorosabb magyar-magyar kapcsolat megteremtéséért. Az együttműködés természetesen nemcsak erre a területre korlátozódik, a Heves Megyei Önkormányzat tizenkét éve ápol testvérmegyei kapcsolatot Kovászna megyével, 2014-ben pedig Hargita megyével is testvérmegyei megállapodás született.

Grüman Róbert Csongor, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke úgy fogalmazott: azokat az értékeket, kincseket tárják a Heves megyeiek elé, melyekre a legbüszkébbek. A rendezvényen bárki megízlelhette a Kovászna megyeiek ínycsiklandozó kürtőskalácsát, pityókás házi kenyerét, de a látogatók kortyolhattak a méltán híre ásványvizekből, s megcsodálhatták a szebbnél szebb kézműves és népművészeti termékeket is. Az alelnök hozzátette: a testvérmegyei kapcsolat 12 éve aktív Heves és Kovászna megye közt, s évről évre igyekeznek tartalommal megtölteni a közös rendezvényeket; idén – a finomságok mellett – a Szent László-legenda székelyföldi vonatkozásaival is megismerkedhettek az érdeklődők.

Hargita Megye Tanácsa képviseletében Zonda Erika vezérigazgató köszöntötte a Székelyföld gyöngyszemei rendezvény résztvevőit, aki elmondta: immár ötödik éve örömmel tesznek eleget a felkérésnek, s hozzák el büszkeségeiket Heves megyébe annak érdekében, hogy az anyaországban élők közül minél többen megismerhessék a székely értékeket. Hangsúlyozta: a barátságot nem elég szóban fenntartani, támogatni és népszerűsíteni is kell egymás kincseit. Beszédében köszönetét fejezte ki a Heves Megyei Önkormányzat felé, hiszen – mint mondta – Heves megye élen jár a székelyföldi megyék értékeinek népszerűsítésében; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Székelyföld Gyöngyszemei rendezvény helyet kapott a Heves Megyei Értéktárban. Hozzátette: bízik abban, hogy számtalan közös program, fejlesztés fogja tovább szilárdítani a barátságot. A Hargita megyeiek lekvárokat, szörpöket, festett népi motívumokkal díszített bútorokat, ajándéktárgyakat tártak a látogatók elé, de könyves stand, fotókiállítás, valamint néptánccsoport is várta az érdeklődőket.

Forrás: www.kekesonline.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét