Bejött a brit kormány előzetes várakozása, a Brexittel kapcsolatos álláspontjával ellentétes véleményre jutott a londoni Legfelsőbb Bíróság. A testület úgy döntött, Nagy-Britannia parlamentjének szavaznia kell arról, hogy a kormány megindíthatja-e a Brexit folyamatát.
A pert az ügyben magánszemélyek indították Theresa May miniszterelnök kormánya ellen, amely úgy gondolta, hogy saját hatáskörében dönthet az európai alapszerződés 50. cikkelyének megfelelő, kétéves válási procedúra elindításáról.
Uniópártiak tüntetnek a londoni Legfelsőbb Bíróság épülete előtt – Fotó: Daniel Leal-Olivas, AFP
A kormány úgy véli, hogy az uniós kilépést egy az uralkodótól (államfőtől) a végrehajtó hatalomhoz delegált jog alapján a parlament megkérdezése nélkül megindíthatja. A bírósági döntés alapján azonban törvényt kell készítenie erről, amit be kell nyújtania a Westminster mindkét házának, ennek elfogadása hónapokkal lassíthatja a Brexitfolyamatot.
Egy esetben kerülhető el a huzavona: ha sürgősséggel viszik a Tisztelt Ház elé a jogszabályt, akkor egy nap alatt is átmehet.
A felsőházban ugyan sokan ellenzik a Brexitet, ám a függetlenségi népszavazás kiírását óriási többséggel fogadta el a parlament, és a népakaratnak senki sem akar keresztbefeküdni.
A kormány egyébként március 31-ig akarja elindítani a válási folyamatot.
Jó hír Londonnak, hogy a bíróság szerint nem kell megszereznie a skót és az északír parlament hozzájárulását, azonban a Skót Nemzeti Párt módosító indítványok sorozatával fogja letámadni a May által keményre tervezett Brexit elindítását.
PERLAVINA
Eddig három keresetet jelentettek be a bíróságon. Egy adójogásznak például sikerült összegyűjtenie 70 ezer fontot (26 millió forint) egy másik perhez. Ez azt firtatja, hogy visszaléphet-e egy ország az európai alapszerződéstől – ha egyszer már törvénybe iktatta – az EU többi 27 tagállamának hozzájárulása nélkül. A szerződés kiköti, hogy minden aláírója előmozdítja az integráció erősítését, így az az állam, amely visszalép ettől, megszegheti a megállapodásnak ezt a részét, aminek következményei lehetnek. Az ezzel kapcsolatos jogi helyzetet firtatja a kereset.
Forrás: www.szabadfold.hu