Franciaországban mostantól munkaidő után nincs telefon és e-mail

Franciaországban az 50 főnél nagyobb cégeknél mostantól nem keresheti a főnök a beosztottat a munkaidő után munkaügyben.

Egy frissen hatályba lépett jogszabály szerint az ötven főnél több munkatársat foglalkoztató francia cégeknek belső szabályzatban kell rögzíteniük, hogy dolgozóik mikor nem kötelesek válaszolni a céges telefonokra és e-mailekre. A jogszabály annak a tavaly májusban elfogadott – és nagy tiltakozást kiváltó – törvénycsomagnak a része, ami többek között a munkáltatóknak lehetővé tette a dolgozók könnyebb elbocsátását. A munkaidőn kívüli rendelkezésre állással az egyik legnagyobb probléma az, hogy miközben sok vállalat természetesnek tartja, hogy dolgozói szinte bármikor elérhetőek, ezt nem számítják túlórának, így díjazást sem fizetnek érte. A Daimler német autógyártó két éve szigorúbb rendszert vezetett be, dolgozóik a szokásos „irodán kívül vagyok” válaszüzenet helyett azt a lehetőséget is beállíthatják, hogy az ekkor érkező levelek automatikusan törlődjenek, amiről persze a feladó értesítést kap.

Forrás: www.haszon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Close