Kezdőlap Magyarország Az egészségügyi dolgozókat köszöntötték Gyöngyösön

Az egészségügyi dolgozókat köszöntötték Gyöngyösön

1435
0
A gyöngyösi Bugát Pál Kórház

Az egészségügyi dolgozókat köszöntötte a gyöngyösi önkormányzat és a Bugát Pál Kórház pénteken a GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központban. A Semmelweis-napi ünnepségen adták át a „Gyöngyös Város Egészségügyéért” kitüntetéseket, a kórház pedig igazgatói dicséretben részesítette legjobb dolgozóit.

Az egészségügyi dolgozókat köszöntötte az önkormányzat és a Bugát Pál Kórház a Semmelweis Ignác születésnapjának évfordulója alkalmából rendezett városi ünnepségen. Különösen fontos ez az ünnep abban a városban, amelyhez Bugát Pál és Richter Gedeon kötődik – mondta ünnepi köszöntőjében Kévés Tamás alpolgármester, aki méltatta a kórház és az önkormányzat jó kapcsolatát, kiemelve, hogy a város gyógyító intézményét a cégek is gyakran támogatják. Az alpolgármester szerint az egészségügyben a megfelelő körülmények megteremtése a legsürgetőbb feladat, amivel a fiatal orvosok elvándorlását is meg lehetne állítani.

Minden évben a Semmelweis-napi ünnepségen adják át a „Gyöngyös Város Egészségügyéért” kitüntetéseket. Az elismerést idén dr. Koncsek Márta háziorvos és dr. Ferencz Péter, a Bugát Pál Kórház főorvosa vehette át Hiesz György polgármestertől.

Koncsek Márta Gyöngyösön született, 1985-ben végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. A Bugát Pál Kórházban helyezkedett el, ahol 13 évig állt a betegek szolgálatában, s ma is vezeti a hematológiai szakrendelést. 1992-ben belgyógyász szakvizsgát tett, 1999 és 2007 között belgyógyászati szakrendelésen dolgozott. 2004-ben hematológiai szakvizsgát tett, 2006-ban a kórház belgyógyász főorvosának nevezték ki. 2008-ban vette át a XII. számú felnőtt háziorvosi körzetet, amelyet a mai napig ellát a betegek legnagyobb megelégedésére.

A „Gyöngyös Város Egészségügyéért” díj másik kitüntetettje, dr. Ferencz Péter több mint 30 éve gyógyítja a betegeket Gyöngyösön. 1983-ban kezdett a Bugát Pál Kórházban, azt követően, hogy elvégezte az orvosegyetemet Debrecenben. A sebészet lett a hivatása, de 2004-ben klinikai onkológus szakvizsgát tett. Sok nő köszönheti a főorvos munkájának betegsége korai felismerését, műtéti kezelését és az utógondozását. Kollégái az egyik legjobb, legprecízebb kezű sebésznek tartják. Dr. Ferencz Péter a Magyar Sebész Társaság, a Magyar Onkológus Társaság és a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tagja.

Az önkormányzati elismerések átadását követően Weisz Péter, a Bugát Pál Kórház főigazgatója köszöntőjében arról beszélt: az intézmény az elmúlt két-három évben jelentős fejlődésen ment át, és több pályázat révén tovább szeretnék javítani az ellátás színvonalát, az elképzelések között nővérszálló építése és a régi kórházépület felújítása is szerepel.

A kórház vezetésétől az ünnepségen igazgatói dicséretet vehettek át az intézmény dolgozói: dr. Szabó Zoltán, ifj. dr. Budai László, dr. János Erzsébet, dr. Léman Gyöngyi, dr. Szabó Csilla, dr. Watti Jezdancher, Fehérné Dudás Ibolya, Hegedűsné Bakos Katalin, Erdélyi Erika, Kállai Zsolt, Lőrinczné Besze Judit, Szalai Renáta, Szecskő Józsefné, Alapi Andrásné, Bencsik Alexandra, Bodócsné Kiss Andrea, Benkőné Szmolnik Judit, Guba Ildikó, Kerek Edit, Kiss Pálné, Németh Gyula, Sedulyák Katalin, Tóth Zoltán, Juhász Ferenc, Szalay György, Lakatos Andrásné és T. Bokros Mária. Urbán Anna aneszteziológiai csoportvezető a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Heves Megyei Területi Szervezetének elismerő oklevelét vehetett át az ünnepségen, ahol az is elhangzott, hogy dr. Budai László sebész osztályvezető főorvos július 3-án, a budapesti központi Semmelweis-napi ünnepségen a legrangosabb egészségügyi kitüntetést, a Pro Sanitate-díjat veheti át.

Az ünnepség végén Hiesz György polgármester pohárköszöntőjében úgy fogalmazott, miközben a szakma jogosan ünnepli az elért eredményeket, az egészségügyet évek óta feszíti a fiatalok elvándorlása, az orvostársadalom öregedése. A polgármester azt mondta: ebben a nehéz helyzetben külön elismerés illeti azokat, akik itthon maradtak, és szakmaiságból, emberségből példát állítanak mindannyiunk elé.

Forrás: www.gyongyos.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét