Kezdőlap Kultúra Heves megyéért díjat vehetett át Csizmadia Elek

Heves megyéért díjat vehetett át Csizmadia Elek

1165
0

A Heves Megyei Közgyűlés a gyöngyösi képviselő-testület javaslatára Heves megyéért kitüntető díjat adományozott Dr. Csizmadia Elek életműdíjas fizikusnak. Az elismerést a gyöngyösi tudós mellett Dr. Ternyák Csaba egri érsek, az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet és a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet gyógyító közössége, valamint az Abasári Önkéntes Tűzoltó Egyesület kapta meg.

A díjazottak szeptember 29-én, a megyeháza Barkóczy termében Szabó Róberttől, a Heves Megyei Közgyűlés elnökétől, valamint Tóth Csaba alelnöktől vehették át a kitüntetéseket.

A Heves Megyei Közgyűlés 26 éve alapította a Heves megyéért kitüntető díjat, mellyel azokat ismerik el, akik az oktatás, a gazdaság, a kultúra, az egészségügy, a sport és a civil szféra, a közélet, valamint a megye épített és természeti környezetének megóvása érdekében kiemelkedő színvonalú munkát végeznek.

Dr. Csizmadia Eleket a gyöngyösi képviselő-testület terjesztette fel a díjra. Az életműdíjas fizikus 1969 óta él Gyöngyösön. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jékén született 1945 novemberében. Gyermekkora nagy szegénységben telt, ahol a mindennapok része volt a kemény munka. Életszemléletét, bölcsességét, a föld szeretetét édesapjától örökölte. Érdeklődését már gyermekkorában felkeltették a természettudományok, meggyőződése, hogy ”sehol sem lehet jobban megtanulni a fizikát, mint favágás közben.” A Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1969-ben szerzett fizikus diplomát. Fő szakterülete a diszkrét félvezetőeszközök, doktori értekezését tudományos kutatásai eredményeként 1977-ben írta.

Dr. Csizmadia Elek 1969. január 1-jén az Egyesült Izzó Félvezető és Gépgyár gyöngyösi gyáregységében kezdte pályáját, majd 1993 óta a mai napig a Magnetec-Ungarn Kft. vezető kutató fizikusa. A gyáregységben az induktív elektronikai alkatrészek lelkét adó nikkel, vas és nanokristályos mágnes magok, valamint az ezekből szerelt induktív termékek sorozatgyártása zajlik. A mágnesesség terén, világviszonylatban is egyedülálló kutatásainak eredményét, az elektronikai termékek fejlesztéséhez használja fel. Mindezzel nemcsak a fizika tudományának fejlődéséhez járul hozzá, hanem az előállított termékek piacképességének növelésével az itt dolgozó emberek munkahelyének megőrzését, megélhetését is biztosítja.

Dr. Csizmadia Elek 2013 augusztusában tudományos munkásságának elismeréseként fizikus életműdíjat kapott. Nevéhez fűződik – számos tudományos eredménye mellett – az első, teljesen magyar építésű műhold, a MASAT-1 iránystabilizációs rendszerének kifejlesztése és elkészítése. Ő választotta ki a kilövésre alkalmas anyagot, a megmunkálásához szükséges technológiát, s ő végezte el az anyag hőkezelését, saját kezűleg hegesztette össze a napelemet tartó keretet. A műholdat 2012 februárjában lőtték fel és 2015 januárjában semmisült meg a Föld légkörében. A kilövést követően olyan tökéletesen működött, hogy a MASAT-1 három nap után megkapta az Európai Űrügynökség (ESA) által odaítélt műholdak Oscar-díját. Műholdnak ilyen rövid idő alatt, ilyen kiemelkedő elismerést még soha nem adtak. Dr. Csizmadia Elek jelenleg a SZMOG-1 nevű műhold fejlesztésén dolgozik – a BME hallgatóival és oktatóival karöltve – amely a Föld környezetében érzékelhető elektromágneses sugárzás mértékét méri a világűrben. Tudományos munkássága mellett fotózik, borászkodik, méhészkedik, több hektár szőlőt művel és neveli – nemcsak fizikára – a jövő kutatóit, fizikusait is.

Forrás: www.gyongyos.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét