A járműipar és azon belül az alkatrész-, illetve a gumigyártás húzza az ipari termelést, ahol további bővülés várható, hiszen nem olyan régen indult be a termelés az Apollo Tyres gumigyárában – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
A KSH közlése szerint májusban az ipari termelés volumene 8,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 6,2 százalékkal emelkedett.
Az államtitkár szerint fokozatosan növekszik a magyar ipari kapacitások kihasználása és a nemzetközi gazdasági élénkülés is húzza az ipart.
Kiemelte: az ipari termelést tekintve európai uniós összevetésben is nagyon jól szerepel Magyarország, a V4 országok között pedig 2014 óta vizsgálva Magyarország már az első helyen van az ipari termelés 17 százalék feletti növekedésével.
Arról is beszámolt, hogy az exporton belül is szokásosan a járműgyártás a legerősebb, az ágazat exportja 13,6 százalékkal nőtt, ami az államtitkár szerint azzal magyarázható, hogy idén több mint 8 százalékkal nőttek a jármű értékesítések Európában.
Lepsényi István megjegyezte: idén az év első négy hónapjában több mint 30 százalékkal nőttek a beruházások, ez garantálja, hogy az ipari növekedés változatlanul magas lesz.
Forrás: www.profitline.hu