Kezdőlap Magyarország Fiatal pályakezdők helyzete Heves megyében

Fiatal pályakezdők helyzete Heves megyében

182
0

A régióban az Egri Szakképzési Centrum (ESZC) a vezetője annak a programnak, amely egy uniós forrásból finanszírozott, pályakezdők munkatapasztalat-szerzését segítő projektet támogat. Fábri Eufrozina, az ESZC főigazgatója elmondta, a pályakezdőknek az Ifjúsági Garancia Rendszerbe kell regisztrálniuk, az őket alkalmazó vállalkozások pedig egyebek közt bér-, és járuléktámogatáshoz juthatnak.

Szőke Csilla projektmenedzser szerint megpróbálják összehozni a feleket, rendezvényeket szerveznek, hirdetnek. A támogatást OKJ-s képzettséggel rendelkező, munkaviszonnyal, tanulói jogviszonnyal nem rendelkező 25 év alatti fiatalok után lehet igénybe venni.

Gede Eszter, a konzorciumot vezető Győri Műszaki Szakképzési centrum főigazgatója kifejtette, mivel túlteljesítették terveiket, ezért újakat tűztek ki. A programra szánt 15 milliárd forintos keretösszeg is kétszeresére nő, pályázni várhatóan 2020. márciusáig lehet. Az igényelhető támogatás 2-30 millió forint, de ez nőni fog, egy fiatal fizetése a 250 ezer forintot is elérheti.
Fenyves Péter, a Heves Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője kifejtette, kétezer pályakezdő munkanélküli van a megyében, de több mint felük legfeljebb nyolc általánost végzett. Gond, hogy az emelkedő nyugdíjkorhatár miatt kitolódik a generációváltás a munkahelyeken. A fiatalok kedvelt szakmáiban sincs akkora kereslet, ráadásul egyes munkakörökben a bér és a követelményrendszer sem felel meg a fiatalok elvárásainak. A cégek szerint fiatalokat alkalmazni azért érdemes, mert van utánuk támogatás, viszont nem lehet rájuk hosszú távon számítani.

Fülöp Gábor, a Heves megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára kifejtette, 4-500-zal kevesebb 7-8. évfolyamos van, mint hét éve. Zuhant a szakmát tanulók száma, nőtt a gimnazistáké. A megye importálja a diákokat, miközben sokan mennek el innen továbbtanulni, és dolgozni.

A rendezvényen Habis László polgármester tervezett fejlesztésekről beszélt, Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár azt hangsúlyozta, az iskoláknak a munkaerőpiac igényeinek megfelelő szakmákban, mennyiségben és módszerekkel kell képezniük.

Egy-három gyakornokot vesznek föl

Országosan a kétezer pályázó negyede nyert eddig, majdnem 3 milliárd forintot. A cégek leggyakrabban 1-2-3 gyakornokot alkalmaznának, egy fiatalra 2-3 millió forint jut. Heves megyéből eddig 35 vállalkozás nyert 2,3-23 millió forint közötti összeget.
Hubai Péterné Axis Bentonit Kft. gazdasági vezetője elárulta, nagyon nehéz munkaerőt találni, ezért gondolták, elősegítve a későbbi bővítéseket, részt vennének a gyakornoki programban. Olyan felelősségteljes munkára képes fiatalokat alkalmaznának, akik karbantartásra, vagy gépkezelésre alkalmasak.

Forrás: www.heol.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét