Kiemelte: az „európai bérunió” erkölcsileg igazságos, jogilag megvalósítható és gazdaságilag hasznos lenne. Vona Gábor kifejtette, hogy kezdeményezésükhöz – amelyre európai népszavazásként hivatkozott – 7 tagállamban egymillió aláírást kell összegyűjteni egy év alatt ahhoz, hogy az Európai Bizottság napirendre tűzze a kérdést. Közlése szerint elsősorban a közép- és kelet-európai régióban keresnek szövetségeseket.
Vona Gábor szerint a magyar emberek a bérszínvonal emelkedését várták az uniós csatlakozástól, nyugati részről pedig gazdasági érdekek munkáltak a keleti bővítésben. Eltelt 12 év, de a szakadék megmaradt, miközben az árak közötti különbségek megszűntek – összegzett, bírálva azt is, hogy ezt miniszterelnökként sem Gyurcsány Ferenc, sem Orbán Viktor nem tette szóvá Brüsszelben.
Gazdasági-szociális uniót kellene építeni
A Jobbik elnöke akarat kérdésének tartotta a jogi megvalósítást, ugyanakkor szerinte az EU integrációs politikája „fordítva ül a lovon”. Ezt úgy magyarázta: ma Európában politikai uniót építenek elképesztő gazdasági-szociális különbségekkel, miközben szerinte gazdasági-szociális uniót kellene építeni a politikai szuverenitás tiszteletben tartásával.
Kitért arra is, hogy egyik napról a másikra nem lehet felzárkóztatni a béreket, azonban ha ki sem tűzik célként, akkor soha nem fog megvalósulni. Az unió megújulás előtt áll, az utolsó pillanatban vannak, hogy a 2020-ban induló új költségvetési ciklusra vonatkozóan felvessék, viták tárgyává tegyék az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét – jegyezte meg.
A dolgozói szegénység ellen kell lázadni
Vona Gábor egyúttal három súlyos hazai problémára is megoldásnak tartotta a béruniót. Elmondása szerint a lépés orvosolná az elvándorlást, a magasabb bérek magasabb adóbevételeket jelentenének, hozzájárulnának a nagy alrendszerek fenntarthatóságához, és fel lehetne zárkóztatni a nyugdíjakat is a nyugat-európai szintre.
A Jobbik elnöke utalt a kormányfő nyilatkozatára is, amely szerint 2017 a lázadás éve lesz. Ebben egyetértenek – folytatta –, azonban szerinte a dolgozói szegénység és az uniós bérek közötti szakadék ellen kell lázadni.
A politikus egyébként novemberben jelentette be, hogy a 2018-as országgyűlési választásig 18 vállalást tesz, amelyeket minden hónap 18. napján ismertet, és amelyek pártja győzelme esetén a kormányzás pilléreit adják.
Forrás: mno.hu