Álmosabb volt a lakáspiac nyáron az év korábbi szakaszához képest, de az iskolakezdés után újból felélénkült a piac. Az új sláger a minősített fogyasztóbarát lakáshitel.
A július 1-től forgalmazható minősített fogyasztóbarát lakáshitelek iránt egyelőre csak érdeklődnek az emberek, igaz, a legtöbb banknál még ki sem jött a konstrukció – írja a GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője.
Vincze Krisztián az új termékről elmondta, úgy kell elképzelni, mint egy védjegyet a kiváló magyar élelmiszerek esetében. Ha egy élelmiszer nem kap ilyen minősítést, nem jelenti azt, hogy az nem jó, nem finom, esetleg veszélyes, csak azt, hogy a védjegy kritériumainak nem felel meg.
Csak azok a konstrukciók kaphatják meg a minősítést, akik az MNB által megszabott kritériumoknak meg tudnak felelni.
Ilyen például, hogy a kamatperiódus hossza három vagy annál több év legyen, és hogy a hitelező által választott referenciaértékhez viszonyított kamatfelár nem haladhatja meg a 3,5 százalékpontot” – fogalmazott a szakértő, aki hozzátette: fontos előny, hogy az új hiteleknél a tőkének már az első pillanattól fogynia kell majd, valamint a határidők és díjak kapcsán is kereteket szab a bankoknak.
Mint fogalmazott, ősszel a Magyar Nemzeti Bank reklámkampányt indít a fogyasztóbarát hitelek népszerűsítésére, emiatt október elejétől
dömpingre számítanak a piacon.
A GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője fontosnak látta megjegyezni, hogy még mindig érdemes alaposan utána járni minden lehetőségnek.
„Az ügyfelek 70 százalékának biztosan kedvező lesz a fogyasztóbarát hitel, ugyanakkor élethelyzettől is függ, hogy kinek mi a legmegfelelőbb. Nincs szentírás, nincs rá garancia, hogy mindenkinek a kirakattermék a legjobb választás” – hívta fel rá a figyelmet.
Forrás: www.piacesprofit.hu