Kánikulával indul a szezon: mutatjuk, mi a helyzet a Balaton partján
Magyarország — Tömeg még nincs és a víz is hideg, de már ébredezik a Balaton. A 30-33 fokos kánikula melegíti a tavat és már megjelentek az első fürdőzők is.
A part jórészt üres és még csak a bátrabbak merészkedtek 18 fokos habokba, viszont az első büfék és boltok kinyitottak Siófokon.
Belényesi László (57) retro büféjében már minden kapható, a lángosért 450-650 foritot kell fizetni, pizza 1190-től kapható, a sült kolbászból és hekkből 400 forint tíz deka. Egy harmic dekás jókora darab 1200 forintért épp elég.
– Most csak hétvégén van forgalom, csak az iskolaszünetben kezdődik a sokaság, a főszezonra pedig júliusig várni kell – mondja a büfés.
Mihály Attila szuvenírboltos arra panaszkodik, hogy idén elmaradtak az előszezoni nyugdíjas vendégek. Máskor ilyen tájt nagyszülők válogatnak a szalmakalapok között, most üres az üzlet és a sétány.
– Aggódhatnék, hogy milyen nyarunk lesz így, de nem teszem, mert a hajósok állítják, hogy sok vendég jön. Régen sokkal több volt a külföldi, mostanában 80 százalékban magyarok a vendégek. Végre újra felfedezték a Balatont és költenek is rendesen. Jó szezon lesz az idei, érzem – jövendölte Attila.
Fekete Tamás, a Balaton Turizmus Szövetség elnöke is hasonlóképp optimista.”Úgy számolom, hogy 6-8 százalékkal nagyobb lehet az idei forgalom és a vendégek száma, mint tavaly. Ezért persze meg is kell dolgoznunk, negyven strandon zajlanak most is fejlesztések. Az idei nyár slágere valószínűleg a tengerpartot idéző plázsok lesznek. Például Balatonföldváron készül most homokos, pálmafás part”– mondta Fekete.
A legtöbb helyen meg is kérik a fejlesztések árát. Mindössze 8 ingyenes strand maradt a Balaton körül. Legkevesebbet Tihanyban Sajkodon kell fizetni, 250 forintot, a siófoki Nagystrandra pedig 1000 forint a beugró. A legtöbb helyen 400-700 a belépő ára.