Vörösiszap-ítélet: Egy ország háborog rajta
A mai napon Veszprémben a bűncselekmény hiányában felmentette a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottját első fokon a Veszprémi Törvényszék. A bíróság a vádlottakat a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének vádja alól is felmentette. A törvényszék szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófa oka „altalaj eredetű stabilitásvesztés” volt, ami miatt a töltés tönkrement.
Szabó Györgyi, a büntetőtanács elnöke az ítélet indoklásában azt hangsúlyozta, hogy a perben a Mal Zrt. „nem ül a vádlottak padján”. A cég ellen indított polgári, közigazgatási és egyéb ügyek nem azonosak a büntetőeljárásban vizsgált objektív felelősséggel. A törvényszék személyek büntetőjogi felelősségét vizsgálta, így született meg a felmentő ítélet – hangsúlyozta.
A bírósági szakértő csoport szerint altalajstabilitás-vesztés okozta a tragédiát. Ami a kationok és a vörösiszap reakciója miatt következett be. A tragédiát tehát tervezési hiba okozta. A szakértő csoport megállapította továbbá, hogy csak idő kérdése volt a gátfal leomlása. Ezt az állapotot pedig még 1998-ban idézték elő, tehát a bíróság érvelése szerint a baleset bekövetkeztéről a cégvezetők nem tehettek.
Jobbik: Elképesztő és megdöbbentő az ítélet
A tárgyalás során Kepli Lajos a Jobbik országgyűlési képviselője, a kolontári katasztrófát vizsgáló korábbi bizottság elnöke a tárgyaláson az ítélet kihirdetésekor egy molinót emelte fel, amelyen az ítélettel való egyet nem értésének adott hangot. A képviselőt kivezették a teremből. A Jobbik képviselője felháborítónak, megdöbbentőnek és elképesztőnek nevezte a vörösiszapperben született felmentő ítéletet a katasztrófa körülményeinek vizsgálatára létrehozott korábbi parlamenti bizottság jobbikos elnöke a Veszprémi Törvényszék előtt csütörtökön.
Fidesz: Megdöbbenéssel fogadták az ítéletet
Megdöbbentőnek tartja a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója a vörösiszapperben csütörtökön született felmentő ítéletet – közölte a Fidesz alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján.
A felmentésből fakadóan a több mint 77 milliós perköltséget az állam állja. Az ítéletet a vádlottak és ügyvédjeik is tudomásul vették
Forrás: Index.hu/Alfahir.hu/MTI