Kezdőlap slide Gyöngyös Város Barátainak Körét díjazták

Gyöngyös Város Barátainak Körét díjazták

1067
0

A közel 170 tagú Gyöngyös Város Barátainak Körét a város Pro Civitate-díjjal jutalmazta.

A több mint tíz éve alakult Gyöngyös Város Barátainak Köre közhasznú tevékenységével beírta magát a város kulturális életébe. Az eddig elért eredményekről és a jövőbeli tervekről Balázs Ernővel, az egyesület elnökével beszélgetettünk.

Balázs Ernőtől megtudtuk: Gyöngyös Város Barátainak Köre 2003-ban alakult Gyöngyös Város Önkormányzatának anyagi és erkölcsi támogatásával, néhány lokálpatrióta kezdeményezésére. Az akkori polgármester javasolta a Szarvas Város Barátainak Köre civil szervezet sikeres működését példaként említve a Mátra Művelődési Központ vezetőjének és a Gyöngy Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány kuratórium elnökének egy hasonló egyesület megalapítását. Azóta a két civil szervezet együttműködési megállapodást kötött, hogy együttműködésben különösen a kulturális és hagyományteremtő rendezvények szervezésével megőrizze, illetve növelje a helység kulturális és idegenforgalmi vonzerejét.
– Működésünk célja a Gyöngyösről elszármazottak és a helyi lakosok, valamint a Gyöngyöst szerető emberek város iránti kötődésének erősítése – fogalmazott az egyesület elnöke.

A csoport kiemelt célja továbbá a kultúra, a kulturális örökségvédelem, a közművelődés, a sport, az idegenforgalom, a turizmus és a határon túli magyar testvérvárosi kapcsolat ápolása is. Az egyesület nemcsak tevékenységében, hanem létszámában is meghatározó a város életében, hiszen jelenleg 169 aktív tagja van. Egyébként 2008-tól közhasznú egyesület, s az önkormányzat közfeladatait szolgálja, saját szellemi és fizikai képességével, magáneszközeit felhasználva.

– Minden év elején elfogadjuk az éves programunkat – mesélte Balázs Ernő. – Mivel közhasznú egyesület vagyunk, olyan célokat próbálunk megfogalmazni, amelyek a köz érdekében valósulhatnak meg. Az önkormányzattal kötött megállapodás szerint véleményezzük a képviselő-testület elé benyújtott napirendi pontokat azon egyesületi tagjaink közreműködésével, akik az adott témának szakemberei, szakértői, így évente a város költségvetését, ami meghatározza a város kulturális programjait, amelyeknek aktív közreműködői vagyunk. Rendezvényeinket hagyományokon alapuló disznóvágással és torral kezdjük, majd a farsangi időszakban tagjaink a város jótékonysági eseményein vesznek részt. A Pátzay János Zenei Alapítvány jótékonysági bálján, s a városbálon.

Az elmúlt évben a nevünkhöz fűződik dr. Bálint György Keseréves éveim című könyvének bemutatója, a Gyöngyös város sportélete a XIX. századtól napjainkig című kiállítás, az „Amit a zenéről tudni kell” című előadássorozat, a Múzeumi zenés délutánok rendezvénysorozat, s a híres XIX. századi piac. A nyolcadik éve megrendezett XIX. századi piac az évek óta visszatérő vásárosok között nemcsak rutinos piacosoknak adunk megjelenési lehetőséget, hanem a speciális intézményeknek is, amelyek megmutathatták kézműves munkáikat, kézimunkákat és kerámia eszközeiket. A színpompás felvonulásra 340 ember jelentkezett be hagyománytiszteletből népviseletben, korhű XIX. századi ruhában. A színes forgatagban a legtávolabbról Gyöngyös testvérvárosa, Kézdivásárhely civil szervezete, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete is rész vett egyesületünk meghívására.

A programokon túl az egyesület elnökét a jövőbeli tervekről is kérdeztük.
– A hagyományos rendezvényeken túl idén a város életében a következő rendezvényekhez szeretnénk csatlakozni, illetve azokat megvalósítani – sorolta Balázs Ernő. – Ebben az évben a város a 100 éve bekövetkezett tragikus tűzvész évfordulójára emlékezik. Ez alkalomból a város megemlékező rendezvénysorozattal készül, amelybe mi is szeretnénk bekapcsolódni. E tűzvészben a nagy templomunk kupolái teljesen leégtek. Most azonban van rá remény, hogy az eredeti kupolákat újból megépítik. Szeretnénk továbbá a városvezetés figyelmét felhívni az épített örökségeinkre. Több műemlék jellegű épület is nagyon rossz állapotban van. Fontos kiemelni azokat az utakat is, amelyek nem városi fenntartásúak, de átszelik Gyöngyöst, mint a Kossuth Lajos utca. Nem megengedhető, hogy egy város főutcája ilyen állapotban legyen. Tudjuk, hogy a település egy ilyen felújítást önerőből nem tud megvalósítani, nem is nyúlhat az úthoz, hiszen nem a város kezelésébe tartozik, de szeretnénk elérni, hogy ezek az utak is megkapják a kellő odafigyelést.

Balázs Ernőtől azt is megtudtuk, a kör egyik kezdeményezője volt a város Országzászlója újbóli felállításának, amely idén meg is valósulhat.
– Nagy öröm volt a számunkra, hogy tavaly Gyöngyös város napján megkaptuk a város legmagasabb kitüntetését, a Pro Civitate-díjat. Az idei tevékenységünket e magas kitüntetéshez méltóan kívánjuk folytatni a város szolgálatában.

Forrás: www.heol.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét