Képzésekkel segítenek: dajka, szobaaszony és kertész az opció

A hátrányos helyzetű, munkaképes korú emberek elhelyezkedését célozza egy két évvel ezelőtt indult projekt, amelyhez közel száz megyénkbeli település is csatlakozott.

A program során a közfoglalkoztatottak különféle képzéseken vehetnek részt, amelyek végeztével esélyük nyílik a versenyszférában való elhelyezkedésre. Megkérdeztük, megyénkben hogy halad a program.

A projekt az Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése címet viseli, 2015. december 1-én indult, és 2018 december 31-ig tart. Heves megyében a teljes projektidőszakban 4149 embert szeretnének bevonni a programba – tudtuk meg Fenyves Pétertől. A Heves Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője hozzátette, Hevesben eddig 146 tanfolyamot indítottak, amelyen összesen 2422-en vettek részt.

A fő cél a közmunkaprogramból való kivezetés

– A program a hátrányos helyzetű, munkaképes korú személyeket, közülük is kiemelten a közfoglalkoztatottakat célozza. Az ő ­részükre olyan képzéseket biztosítunk, amely elősegíti a szakképzettség megszerzését, és a későbbi elhelyezkedésüket, a közmunkaprogramból való kivezetésüket – részletezte a főosztályvezető. Aláhúzta, a projekt keretében egyebek között OKJ-s betanító képzéseken, felzárkóztató és integ­rációs tanfolyamokon vehetnek részt a közfoglalkoztatottak. A program ráadásul százszázalékos támogatást nyújt a képzési költség, a vizsgadíj, a képzéshez szükséges alkalmassági vizsgálat, illetve egyéb szükséges vizsgálatok és költségek tekintetében, tehát teljesen ingyenes. Hozzátette, a közfoglalkoztatási támogatás befejezését követő száznyolcvanadik napon szokták ­újra megvizsgálni a résztvevők munkaerőpiaci státuszát, megyénkben eddig valamivel tíz százalék feletti az elhelyezkedettek aránya.


Sokan szégyellnek továbbképzésre járni

Heves megyében közel száz település csatlakozott a projekthez, hol több, hol pedig kevesebb sikerrel haladnak.

– Több tanfolyamon is részt vettek már a község közmunkásai, gondnoki és de felzárkóztató képzésre is küldtünk embereket. Sajnos utóbbira kevesebbet, mint szerettünk volna, mert sokan szégyelltek elmenni – árulta el dr. Darvainé dr. Kádár Katalin, Novaj polgármestere. A településvezető hozzátette, szerencsére olyanok is akadtak, akik kifejezetten örültek a lehetőségnek, a szociális gondozó, valamint az óvodaidajka-képzés népszerű volt, bár a résztvevőknek sajnos a tanfolyamot követően nem sikerült állást találniuk.

Közmunka keretében foglalkoztatottak száma Magyarországon (Forrás: KSH):

Év Fő (ezer) Átlagkereset
2013 130 76130
2014 178,4 78283
2015 183,5 79006
2016 182 78460
2017 137,1 81196

A verpeléti közmunkások is számos képzésen vehettek már részt, ám a java még csak most következik, december közepétől hét képzésre küldik majd a közfoglalkoztatottakat – tudtuk meg Farkas Sándortól. A település első embere elmondta, felzárkóztató képzésre, valamint szakmai tanfolyamokra mennek a közmunkások, többek között konyhai kisegítőnek, száraztészta-készítőnek, szállodai szobaasszonynak tanulhatnak majd, igyekeznek minden lehetőséget megragadni, hogy álláshoz segítsék a munkanélküli lakosokat, hiszen ez a program fő célja.

A közmunkát is komolyan kell venni
Tarnaszentmiklóson már többeknek sikerült elhelyezkedniük a programnak köszönhetően, a település vezetője kiemelten foglalkozik azzal, hogy a közfoglalkoztatottak komolyan vegyék a projektet.
– A közmunkásaink részt vettek már házi szociális ­gondozó, valamint különféle mezőgazdasághoz kapcsolódó képzéseken is, és sokan találtak is állást a tanfolyamot követően. Több olyan lakos is volt, aki korábban soha nem dolgozott még, és azt gondolom nagyon hasznos, hogy a közmunkának, valamint a tanfolyamnak köszönhetően új ismereteket, tapasztalatokat szereznek, így később könnyebben helyt tudnak állni a munka világában. Mi mindenben támogatjuk őket, de cserébe komoly munkát várunk el, mint bármely más munkahelyen, talán ennek köszönhető, hogy többen már álláshoz is jutottak – fejtette ki Buda Sándorné, a község polgármestere.

Forrás: www.heol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.