Mikulás napjához közeledve idén is megszervezi ismert programját erdei kisvasúthálózatain az Egeredő Zrt. Immár hatodik éve indulnak Mikulásjáratok Gyöngyösről, Szilvásváradról és Felsőtárkányból egyaránt. A rendezvényről Vigh Ilonával, az Egererdő Zrt. munkatársával beszélgettünk.
„Az első Mikulásjárat 6 évvel ezelőtt indult Szilvásváradon. Az EGERERDŐ Zrt. Vasútüzeme a regisztrált létszám alapján eléri a 350 ezres utaslétszámot, amire a cég nagyon büszke. Az év elejei bükki hókárok, a szilvásváradi Szalajka-völgy több hetes lezárása miatt több ezer utast kellett visszautasítani, hiszen nem közlekedett a Szilvásváradi Állami Erdei Vasút. De a szép nyár, a hosszú ősz és az egyre jobb színvonalú vasúti programoknak köszönhetően ezt a lemaradást be tudtuk hozni, és ezzel a szép kerek számmal zárjuk az évet. Ennek örömére a 350 ezredik utas, és családja egy extra ajándékot is kap a Mikulástól!” – mesélte büszkén Vigh Ilona, az Egeredő Zrt. közjóléti és kommunikációs előadója.
A Mátravasúton Gyöngyös és Mátrafüred között december 5-6-án, 10.00, 12.30 és 16.00 órakor, a Szilvásvárad Állami Erdei Vasúton december 5. és 6-án, 9.30, 10.30, 11.30 és 12.30 órakor, a Felsőtárkányi Erdei Vasúton december 5-6-án, 10.00-kor indulnak Mikulásjáratok. A programokon való részvétel regisztrációköteles. A regisztráció folyamatos, de a szombati járatok már beteltek, így a későbbi időpontokra lehet regisztrálni. Erre az Egeredő Zrt. honlapján és a Mikulásjáratok számára létrehozott hivatalos közösségi eseményében van lehetőség.
„A vonatok és megállók karácsonyi ünnepi díszben pompáznak minden vasutunkon. A meghirdetett program szerint Mátrafüreden a Mikulás hajtányon várja a gyerekeket, a krampuszok meleg teával, szaloncukorral kínálják őket. Felsőtárkányban a Mikulás szánjára szállhatnak fel a gyerekek, akit Rudolf és a krampuszok is elkísérnek, majd hazafelé a Varró-házi megállónál a gyerekek segíthetik a Mikulás munkáját, megajándékozhatják a szarvasokat egy kis répával, almával. A hét közepén pedig megérkezik a Mikulás Szilvásváradra is, ahol mesebeli kuckójában fogadja a gyerekeket. A Mikulással való találkozást minden helyszínen meg lehet örökíteni.” – adott betekintést a programba Vigh Ilona.
Forrás: www.kekesonline.hu, Demecs Norbi