Emlékhelye lehet Brüsszelben az euró magyar atyjának

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, a párt alelnöke hivatalosan is kezdeményezte, hogy méltó emlékhelyet kapjon a brüsszeli Európai Parlamentben az euró magyar “szülőatyja”, Lámfalussy Sándor. Ezzel kapcsolatban tett javaslata érdemi támogatást kapott, többek között a néppárti frakció vezetőitől is.

A politikus közleménye:

„Megtenném, de ötször gyakrabban vakarnám a fejemet!” – fogalmazott korábban Lámfalussy Sándor, az euró magyar származású szülőatyja, amikor azt kérdezték tőle: újra részt venne-e a közös valuta megalkotásában. A Dunántúlról indult, majd menekültként végül Belgiumban új hazára talált Lámfalussy talán nem is gondolta volna, hogy a mások mellett neki köszönhető közös valutarendszer lesz az, amely majd húsz évvel a bevezetése után újabb történelmi választás elé állítja az európai tagállamokat. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is világossá tette legutóbbi évértékelőjében, hogy a haladó európai nemzeteknek be kell vezetnie az eurót, az együttműködést szorosabb keretek közé kell szorítani a fejlődés érdekében.

A közös valuta bevezetése tehát immáron nem csupán közgazdasági, de éles politikai kérdéssé vált: az érintett kormányoknak világos döntést kell hoznia a kérdésben. Lámfalussy is nem egyszer hangsúlyozta, hogy a nagy jelentőségű gazdasági konstrukciók mögé mindig kell a politikai akarat. Nos, ezúttal különösen. Az „euró bölcsének” is nevezett közgazdász professzor, Lámfalussy Sándor, illetve Alexander Lamfalussy öröksége ezekben az időkben különösképpen felértékelődik. A magyar származású szakember, akit számtalan állam tüntetett ki a legrangosabb elismeréssel, aki elsőként kapta meg a visszaállított Szent István Rendet és akit annak idején még az első Orbán-kormány miniszterelnöki tanácsadó-testületébe is meghívtak, hamarosan méltó elismerést kaphat az Európai Parlamenttől is. 
A napokban hivatalosan is kezdeményeztem ugyanis, hogy Lámfalussy Sándor az európai közösségért tett munkája és az európai értékek iránti elhivatottsága elismeréseként kapjon méltó emlékhelyet az Európai Parlament brüsszeli épületében. Javaslatom támogatást kapott, többek között az európai néppárt frakciójának vezetőitől is. Lámfalussy magyarként és európaiként is példát mutatott, a személyes közreműködésével létrehozott közös valuta pedig új szintre emelte az európai közösséget. Történelmi bűn lenne, ha Magyarország most tudatosan, egy hibás és eltévelyedett Európa-ellenes politikát követve kimaradna az euró-övezet nyújtotta haladásból. A magyar kormánynak is világossá kell tennie, hogy szándékunkban áll mielőbb bevezetni a közös valutát és teljes jogú tagként csatlakozni az eurót használó haladó tagállamokhoz. Bízom benne, hogy amikor felavatjuk a Lámfalussy professzor előtt tisztelgő parlamenti emlékhelyet, már nem lesz kérdéses, hogy az a Magyarország, amely az euró szülőatyját adta a világnak, része akar-e lenni az eurónak. 
dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő

 

Forrás: www.nepszava.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.