Az Egri Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 20 éves egri lakossal szemben.
A rendelkezésre álló adatok alapján M. József 2016. január 7-én 7 óra 15 perc körüli időben, egy egri közintézményben kiabált egy ott dolgozó szociális munkással, majd az asztalról elvett egy kést és azzal fenyegetőzött, valamint támadó mozdulatokat tett a férfi irányába. A sértett a további támadást megakadályozta, ezért orvosi ellátást igénylő sérülése nem keletkezett.
A rendőrök a bejelentést követő két órán belül a helyszín közelében elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit előállítottak a városi rendőrkapitányságra. M. József kihallgatásán beismerő vallomást tett.
Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottat őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására.
Forrás és kép: Heves Megyei Rendőr-főkapitányság