Hová kerülnek a bedobott ruhák?

Többször felröppent már az a hír, hogy a ruhagyűjtő konténerek üzemeltetői turkálóknak adják a valaha kedvenc ruhaneműinket. A HEOL utánajárt, mi az igazság.

Amikor nemrégiben összegyűjtöttem és zsákba tettem éppen néhány már nem használt ruhadarabomat, s azon tűnődtem, hová vigyem el azokat, felhívták a figyelmemet a fehér konténerekre, amelyeket az iszkaszentgyörgyi székhelyű, országosan tevékenykedő Textrade Kft. üzemeltet.

Mivel úgy hallottam, jótékony célra használják a textileket, a kényelmes megoldást választottam: a lakáshoz igen közel fekvő konténerbe tettem őket. Egy olvasónk azonban felhívta a figyelmet, hogy valószínűleg nem rászorulóknak, hanem turkálóknak juttatják el a ruhákat, nyerészkedve ezzel. Ugyanezt országosan ismert bulvárlapok is rebesgették. Persze a turkáló is egy lehetőség, de a többség bizonyára a már nem használt ruhaneműit olyanoknak adná, akik nem tehetik meg, hogy vásároljanak maguknak.

A napokban Egerben az egyik tárolónál volt alkalmam váltani néhány szót a cég egyik alkalmazottjával, aki éppen összeszedte a ruhákat. A férfi a kérdésemre elmondta, turkálóknak nem, de szervezeteknek, például a Vöröskeresztnek juttatnak ruhákat.

Gortva József, a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének igazgatója lapunknak elmondta: valóban visz a kft. a szervezet számára is a textilekből, ám a megyei szervezet nem kötött megállapodást velük. Így hát megkerestük a Textrade Kft.-t, amely pontosan tájékoztatott a tevékenységéről, segített eloszlatni a tévhiteket.

– Minden nagyobb városban megtalálhatóak a konténereink, országosan ezerötszáz van a közterületeken. Heves megyében Hatvanban, Gyöngyösön, Egerben, Füzesabonyban és Poroszlón vannak kihelyezett tárolóink – közölte Hartay Mihály, a Textrade kommunikációs vezetője. – A konténerbe elhelyezett ruhák egy háromszáz alkalmazottat foglalkoztató üzembe kerülnek, ahol minőség szerint szétválogatják, és a jó ruhákat – ez a döntő többség – bálázzák, és külföldön értékesítik. A ruhaként már nem használható textilanyagot vagy géprongyként dolgozzák fel, vagy elemi szálakra bontva a bútoripar használja segédanyagként. Az utóbbi tevékenységeket más – erre szakosodott – vállalkozások végzik – tette hozzá.

A kft. munkatársától megtudtuk továbbá azt is: a Vöröskereszt központi szervezetével van együttműködési szerződésük, nem pedig a helyi szervezetekkel. Ők gyűjtik össze az országos igényeket, és ennek alapján szállítják el a helyi szervezethez az igényelt fajták szerinti mennyiségeket.

– Az emberek tavasszal a téli holmijuktól szabadulnak meg, de a rászorulóknak ­nyári holmira lenne szükségük, és fordítva. Mi ennek figyelembevételével állítjuk össze a ruhaneműt. Segíteni szeretnénk.

Hartay Mihály közölte azt is: turkálóknak nem szállítanak ruhákat, de ritkán előfordul, hogy a Magyarországon nem eladható – de még használható – ruhákat tőlük átveszik.

Aki nemcsak a kényelem miatt használja a konténereket, hanem a jótékonykodás is vezérli, érdemes használnia a Textrade tárolóit, hiszen együttműködnek például az országos Vöröskereszttel. Aki pedig mégis kételkedik a cégben, maga is beviheti valamely szervezethez a ruháit…

Ha egy szervezet mellett voksol…

A Szegényeket Támogató Alap (SZETA) adománypontjában – a volt 3-as iskola helyén, a Wigner középiskolával szemben – is várják a ruhákat, használati tárgyakat.

– Adományokat hozhatnak, s el is vihetnek tőlünk érdeklődők: hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között, szombaton 9-től délig. Ha valaki kiválaszt valamit, cserébe adhat egy jelképes összeget, teszem azt, 100 forintot – tájékoztatja lapunkat dr. Farkas Zsuzsa, a SZETA Egri Alapítványának szakmai vezetője. – Szociális intézmények kitölthetik ruhautalványunkat, amelyet rászorulók kapnak meg, s ingyen válogathatnak az adománypont ruhái közül. A család nagyságától is függ, milyen eszmei értékű utalványt kapnak. Ezenfelül mi is szállítunk kisebb településekre – példaként: Szajlára, Sirokba, Egerbaktára, Hevesre – adományokat – mondja el a szakember.

Forrás: www.heol.hu
Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Close