Ép ésszel felfoghatatlan az a fájdalom, amelyet a víztározóbe esett testvérek szüleinek kell átélnie: Nikolett és Zoltán az ötéves Bálint és hároméves Kristóf után tegnapra virradóra Danikát (†2) is elveszítette. A kisfiú szervezete végleg feladta a harcot.
– A gyermek a hajnali órákban elhunyt. Keringési elégtelenség következtében veszítettük el – közölte dr. Tiba Sándor, a miskolci kórház főigazgatója.
A kisfiút, aki két bátyjával vasárnap az otthonuk közelében lévő siló melletti tűzivíztározóba zuhant, haláláig gépek tartották életben. Magyarországon nagyon szigorú szabályok határozzák meg, hogy milyen esetekben kapcsolhatják ki az orvosok az alapvető életfunkciókat biztosító szerkezeteket: egy orvosokból álló bizottság dönt arról, hogy a beteg olyan állapotban van-e, ahol a gép nélkül gyakorlatilag nincs esélye az életben maradásra. Gyermekek esetén a szülő beleegyezés is kell ahhoz, hogy megszülessen a végső döntés.
Danika esetében azonban a főigazgató közlése szerint ez nem történt meg.
– Nem kapcsoltuk le a beteget a gépről – szögezte le dr. Tiba Gábor.
Azt, hogy szülők szeretnék–e, hogy gyermekük más kisgyerekben tovább éljen, azaz felajánlották-e a fiú szerveit, nem tudni. A szakemberek szerint van, aki így próbál vígaszt találni mély gyászában.
Makai Gábor pszichológus szerint szakember segítsége nélkül ha nem is lehetetlen, de nagyon nehéz egy ilyen szörnyű lelki állapotból felállni, mint amiben Nikolett és Zoltán jelenleg van.
– Ilyenkor elindul a gyászfolyamat, de nagy eséllyel megreked, és patológiás gyász alakul ki. Megjelenik a bűntudat, a teljes érzelmi zűrzavar – vélekedett a szakember.
Mint megírtuk, a három gyerekkel és féléves testvérükkel Nikolett egyedül volt otthon vasárnap. Az asszony megengedte a kicsiknek, hogy a ház előtti sóderkupacnál játszanak, ám ők elszöktek. Amikor az apa hazaért és a gyerekeket kereste, már késő volt: a testvérek beleestek a tározóba. A két nagyobb gyerek a helyszínen, a legkisebb pedig tegnapra virradóra a kórházban halt meg. A rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt.
Forrás: www.blikk.hu