Nem csillapodnak a kedélyek a kerecsendi háziorvosi rendelőben. A betegek türelme elfogyott, a doktornő lehetetlen kihívással néz szembe.
Másfél hete számoltunk be arról, hogy a kétezer lakosú faluban fogytán a betegek türelme. Az új orvos (tavaly ősz óta a harmadik) reménytelennek tűnő harcba kezdett, amikor elvállalta a helyettesítést. Dr. Ribánszki Rita a községben és a szomszédos Demjénben vállalta a szolgálatot, ám eddig sok köszönetet nem kapott munkájáért. Támadást annál inkább. A betegek nem tűrik, hogy hosszú órákat kell várni, amíg sorra kerülnek. A doktornő sokszor éjszakába nyúlóan is rendelt, hiába. Arra kérte betegeit, hogy aki nem szorul azonnali orvosi ellátásra, éljen az előjegyzés lehetőségével, s lehetőség szerint hozza magával a rendelésre az utolsó zárójelentést, a gyógyszereiről egy listát. Abban bízott mindenki, hogy ettől talán felgyorsul a rendelés menete…
Jómagam egy héttel korábban kaptam időpontot, hogy felírathassam a család fogytában lévő gyógyszereit.
Csütörtök délelőtt 11 óra. A rendelő előtt fura kép fogad. Húsz–harminc beteg (köztük tolókocsiban ülő) a lépcsőn és a rendelő előtt várakozik. Az ajtón rövid felirat áll, miszerint a védőnői tanácsadás zárultáig, 11 óráig nem léphet be beteg ember a szűk váróba, az ajtó kulcsra zárva. Míg a belépésre várakozunk, záporoznak a panaszok. Kisgyermekes anyuka meséli, miután lázas gyermekével egy hete nem tudott több óránál tovább várni, egy ismerőssel beautóztak Egerbe a sürgősségi ügyeletre, hogy megvizsgálja valaki a kicsit. Ott ellátták, de a lelkére kötötték, hogy ennek ellenére jelenjen meg a háziorvosnál. Most ezért vár.
Egy nyolcvanon túli nénike a kezében szorongatja a szokásos gyógyszere dobozát, azt mondja, valamiféle injekciókúrát is kapnia kellene. Már bő másfél órája vár, állítása szerint immár harmadik alkalommal, mert egyszer sem került sorra, ám végül mégis megtörten távozik. Se a gyógyszerét nem írták fel, se injekciót nem kapott.
Délután egy körül végre rajtam a sor, ám előttem egy felbőszült asszony bizonygatja, sokadjára van itt, hogy az anyósának felírassa a gyógyszereit, a pelenkát, s addig nem mozdul, amíg nem végez. Előreengedem. Kiderül, nincs egy papír sem, ami alapján a kórelőzmény hitelesen megállapítható lenne, a legutóbb, amikor kórházba került a mama, megtagadta az ajánlott vizsgálatokat. Marad a találgatás és a végül a kérés, vigyék vissza a mamát a kórházba. Közel negyven percig folyik a diskurzus, ám a cél: a közgyógyellátásra felírható pelenka nem teljesül.
Rajtam a sor. Zárójelentéssel, gyógyszerek listájával érkezem, ám egy kis azonosítás után kiderül: jó ideje olyan pirulák is szerepelnek a nyilvántartásban, amelyeknek szedése már nem indokolt. Zavartan hebegem, hogy én hónapok óta mindent kiváltok, amit itt felírnak, s adagolom azokat… Nézünk egymásra tanácstalanul. Az órámra pillantok. Riadtan nyugtázom, hogy már több mint fél órája itt értetlenkedem, miközben a váróban hallhatóan egyre nő a tömeg és a feszültség.
Folyik rólam a veríték, amikor kilépek a rendelőből és szembenézek a várakozókkal. Ki méltatlankodik, ki teli torokból, keserűen kacag: – Na erről tessék írni, csókolom! – mondják többen is, s én kábultan bólogatok: – Jó – mondom, de magam sem tudom, mit lehetne a siralmas tényeken kívül rögzíteni.
A demjénieknél betelt a pohár
Semmi kétségem, hogy orvosnak, betegnek egyaránt igaza van a maga szemszögéből, de hogy a helyzet tarthatatlan, az bizonyos. Hogy hány év párt-, szakmapolitikai mulasztása tükröződik ebben a történetben, megbecsülni sem tudom. Csak az a biztos, a napokban már az is előfordult, hogy Kerecsenden rendőri biztosítás mellett zajlott a rendelés. Hosszú évekig a szomszédos Demjénnel közös társulásban látta el a két körzetet a háziorvos, ám ennek most vége. Demjénben úgy határoztak az önkormányzat képviselői, felmondják a társulási szerződést Kerecsenddel és arra törekszenek, hogy önálló praxist hozzanak létre. Mint azt Fodor Géza polgármestertől megtudtuk, a tárgyalásokon is túl vannak, s az alkalmas jelölt is megvan. Amint megkapják a szakhatósági engedélyeket, új orvost bíznak meg a feladattal.
A cikk és a fotó forrása: heol.hu, Barta Katalin
