Életét vesztette egy kislány Kerecsenden

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indított eljárást.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint augusztus 11-én délelőtt a kerecsendi patakban egy négy és féléves kislány életét vesztette.

A rendőrök megkezdték a helyszíni- és halottszemlét, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárásban vizsgálja az eset körülményeit – olvasható a police.hu-n.

A községben élők úgy tudják, hogy a kislány feltehetően a közeli utcában élő nagymamájához indult el, a Dankó utcából a Pataki utcára. A két utcát elválasztó Laskó patakon át próbált átjutni egy keskeny átkelőn. Hogy miként történhetett a tragédia, senki nem tudja, hiszen szemtanú nem volt, csupán a kislány vízben lebegő holttestét vették észre, jóval a tragédia után. A helyszínre érkező mentők már nem tudtak segíteni. Megtudtuk azt is, hogy a köztiszteletben álló, dolgos szülőket sokkolta a hír, hiszen másik kislányukat tavaly veszítették el egy vasúti szerencsétlenségben.

Az utcában élők azt mondják, a kislányt bizonyára a tizenegy éves fiú testvér gondjaira bízták, amíg a szülők dolgoztak, aki nem vette észre időben húga eltűnését. Az édesapát a halálhírt követően szintén mentők vitték el, minden bizonnyal a sokk által okozott rosszullét miatt.

Forrás: www.heol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.