Kezdőlap Magyarország Faragó Tamás, jobbikos helyi képviselő a Bérunióról

Faragó Tamás, jobbikos helyi képviselő a Bérunióról

190
0

Várhatóan szeptemberben kezdődik meg a Jobbik Béruniót célzó kezdeményezése kapcsán az aláírásgyűjtés, melynek célja, hogy megteremtse az egyenlő bér elvét-jelentette be Faragó Tamás a gyöngyösi képviselő testület Jobbik frakciójának vezetője, Heves megyei önkormányzati képviselő.

Faragó Tamás emlékeztetett, hogy a Jobbik kezdeményezésére a közelmúltban megalakult egy bizottság, amely nyolc tagállam képviselőiből áll és amely feladatul tűzte ki, hogy az uniós tagországok munkavállalói egyenlő munkáért, egyenlő béreket kapjanak. A képviselő hangsúlyozta, Magyarország szempontjából azért rendkívül fontos a kezdeményezés sikere, mert nem csak a bérek felzárkóztatását szeretnék elérni, de kiemelt feladat az elvándorlás megszüntetése is. Az utóbbi időben ugyanis még inkább érződik az, hogy egyre több fiatal hagyja el az országot, családok szakadnak szét, több esetben pedig nem választható opció a hazatérés. Ezen szeretnék változtatni, hogy mindenki itthon találja meg a számításait.

Faragó Tamás elmondta: természetesen ez nem máról holnapra valósul meg, ez egy hosszú folyamat ugyanakkor nem lehetetlen. Több szakember is foglalkozik azzal, hogy milyen reális módon valósítható meg a béruniós kezdeményezés. Példaként említette, hogy Mészáros Lőrinc az elmúlt évben 100 milliárd forinttal gyarapította vagyonát, ha ezt levetítjük a cégeire és csupán a profit felét realizáljuk, akkor 50 milliárd forint maradt volna arra, hogy alkalmazottjainak nyugati bért biztosítson.

A képviselő beszámolt arról is, hogy természetesen a helyi önkormányzatok elvi támogatását is várják a Béruniós kezdeményezés kapcsán. Így itt helyben elsőként a gyöngyösi képviselő testület tárgyalta a Jobbik előterjesztését. Jó hír, hogy a grémium többsége az ügy mellé állt, a Fidesz képviselői azonban nem támogatták, hogy Magyarországon is uniós béreket kapjanak a munkavállalók.

A Heves megyei közgyűlés azonban egy teljesen más csatatér-fogalmazott Faragó Tamás. Elmondta: a Fidesz többségű testület napirendre sem vette a Jobbik előterjesztését, sőt volt olyan MSZP-s politikus is, aki annak ellenére nem állt a kezdeményezés mellé, hogy az ülésen számos munkát és bért érintő kérdés került terítékre. A képviselő úgy véli, központi utasítás alapján zárkóztak el a Jobbik kezdeményezésétől a kormánypárti politikusok.

Ennek ellenére Faragó bízik benne, hogy minél előbb az Európai Unió elé kerül a 8 tagállam kezdeményezése és érdemi vita kezdődik az ügyben.

A másik téma, amelyben tájékoztatta a sajtó képviselőit Faragó Tamás, az a Jobbik plakátkampánya volt. Múlt hónap elején kerültek ki a „Ti dolgoztok, Ők lopnak” feliratú, képekkel illusztrált óriásplakátok, most pedig ez a kampány folytatódik az „Ők lopnak, Mi visszavesszük” jelmondató plakátokkal. Sajnálatos azonban, hogy már Gyöngyösön is megjelentek a rongálók. Mint emlékezetes Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetőjének asszisztense egy emailben szólította fel szimpatizánsait a plakátok kidíszítésére. Faragó Tamás úgy fogalmazott „Elhiszem, hogy nehéz szembe nézni az igazsággal, de van egy keserű hírem a számukra. Visszavesszük a jogtalanul szerzett vagyonokat és visszaadjuk azt az embereknek, az egészségügynek, az oktatásnak, a béreknek, az utaknak és a járdáknak.”

Mindezek előtt azonban feljelentést tesznek az ügyben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét