Kezdőlap Magyarország Gyöngyös nyerte a szavazást!

Gyöngyös nyerte a szavazást!

147
0

Gyöngyös nyerte 2017-ben a Megszépül a Városom Programot. A megszepulavarosom.hu oldalon tavaly augusztus óta egészen január 10-én éjfélig lehetett szavazni a program 2017-es nyertesére, Gyöngyös több mint 34 000 szavazattal végzett az első helyen.

A Megszépül a Városom Programot 2013-ban hívta életre az Építkezem, Felújítok elnevezésű kezdeményezés mögött álló hét építőipari cég. A program célja, hogy minden évben felújítsák egy-egy magyarországi város vagy fővárosi kerület közterületét, így 2014-ben Veszprém, 2015-ben Esztergom, 2016-ban pedig Budapest XVII. kerülete, Rákosmente egy-egy parkja szépülhetett meg.

A Megszépül a Városom Program negyedik közönségszavazását 34 465 szavazattal Gyöngyös nyerte meg. A program internetes oldalán tavaly augusztusban indult a szavazás, és január 10-én éjfélig, a szavazás lezárultáig városunk az összes szavazat több mint negyven százalékát gyűjtötte be, amit elsöprő fölényű győzelemnek nevezhetünk, hiszen a program hivatalos honlapjának tanúsága szerint a második helyezett a szavazatok alig tizenkét százalékát tudhatja magáénak. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki szavazatával hozzásegítette városunkat a győzelemhez.

A program meghirdetői az önkormányzattal közösen választják majd ki azt a közterületet, amely a támogatásnak köszönhetően megújulhat. Erről 2017 márciusáig születik döntés, ezt követi majd a kivitelezés – olvasható a megszepulavarosom.hu oldalon.

Forrás: www.gyongyos.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét