Kezdőlap Magyarország Köves Péter munkásságát kitüntetéssel díjazták

Köves Péter munkásságát kitüntetéssel díjazták

208
0

Gyöngyös Város Érdemes Pedagógusa Kitüntetést vehet át a gyöngyösi pedagógusnapon Köves Péter, a Berze Nagy János Gimnázium biológia-testnevelés szakos tanára, a Gyöngyösi Kézilabda Klub utánpótlásedzője. Pályafutása alatt jómaga is számos sportágban jeleskedett már, sőt, a tánc is fontos szerepet kapott az életében.

Mióta van a pályán és miért ezt választotta hivatásául?

– Több mint 40 éve tanítok, 1976-ban kezdtem a tanári pályát. Nem volt kérdés, hogy felnőttként mivel szeretnék foglalkozni, hiszen már kisgyermekként is a sport felé irányult az érdeklődésem, úsztam, futballoztam,kézilabdáztam, atlétika versenyeken indultam, később triatlonoztam, és sokáig voltam tagja a Vidróczki Néptáncegyüttesnek is.

– A tánc hogyan lett része az életének?

– Családi példa állt előttem, a legidősebb fiútestvérem volt tagja az együttesnek. Megtetszett, s 13 évesen már én is roptam. 14 évesen az a megtiszteltetés ért, hogy egy külföldi turnén is részt vehettem a Vidróczkival. Sok szép közös sikert értünk el, és egy országos szóló versenyen aranysarkantyús minősítést is kaptam. Volt idő, hogy jómagam is oktattam a táncot, de ma már nem a mindennapjaim része. A mai napig szeretettel emlékszem azokra az időkre, hiszen megannyi szép élménnyel gazdagodtam, és tulajdonképpen a feleségemet is a táncnak, az együttesnek köszönhetem.

– A jelenét a kézilabda és a testnevelés oktatása tölti ki. A mai, digitális világban mennyire könnyű vagy épp nehéz a gyermekekkel megszerettetni a sportot?

– Azt gondolom, ez összetett dolog. Sok múlik a tanáron, de a szülők hozzáállásán is. Szerencsére egyre többen vannak, aki fontosnak tartják, hogy a gyermekük életének, napirendjének szerves része legyen a sport, a mozgás. Ha ez a szemlélet adott, akkor a tanárnak vagy edzőnek már nincs nehéz dolga, csak meg kell találni a megfelelő módszert, amivel ki lehet csalogatni a diákokat a tabletek és okostelefonok világából.

– Nemcsak a Berze tanára, hanem a Gyöngyösi Kézilabda Klub utánpótlásedzője is. Hány gyermeknek oktatja a kézilabdát?

– Több száz gyermek van az egyesületnél. Én jelenleg második éve foglalkozom a 11 éves korosztállyal. Szerencsére nagyon sok tehetség megfordul a kezünk alatt. A szövetségi versenyrendszerben elért sikerek mellett a diákolimpiai versenyeken is többször jutottunk már országos döntőkbe. Jó érzés látni azokat a sportolókat, akik nálunk nevelkedtek, s szép eredményeket könyvelhetnek el. Jelenleg is nagyon sok tehetség van a különböző korosztályokban, és vannak olyan volt tanítványaink is, akik NB I-es csapatokban szerepelnek.

– Milyen elvek mentén oktat?

– A gyerekeimnek gyakran szoktam mondani, az edzésen kell vicsorogni ahhoz, hogy a mérkőzésen mosolyogni tudjunk. Ha a felkészülés során nem kíméljük magunkat, s legjobb tudásunk szerint beleadunk mindent, akkor tudunk eredményesek lenni egy-egy megmérettetés során.

– Szigorú tanárnak tartja magát?

– Volt idő, amikor rávágtam volna, hogy igen, de az elmúlt évek jócskán megpuhítottak, persze, az óráimon mai napig követelmény a fegyelem. De azt gondolom, minden diák másképp látja az adott tanárt. Nemrég mesélte egy tanítványom, akinek a szüleit is oktattam, hogy az édesapja azt mondta, vigyázzon velem, mert nagyon harapós vagyok, az édesanyja viszont inkább következetes, kedves tanárként emlékszik rám, mintsem szigorúként. Egy biztos, igyekszem toleráns lenni és jó kapcsolatot kialakítani a gyermekekkel. Ilyenkor, a ballagási időszak alkalmával fokozottan érezhető, hogy a diákok kötődnek hozzánk. Nekünk, tanároknak pedig nagy öröm, ha szép emlékekkel gazdagíthatjuk őket.

– A szabadidejét is átszövi a sport?

– Sajnos elég kevés szabad percem van, de ha épp nincs iskolai vagy egyesületi elfoglaltságom, akkor szívesen kerékpártúrázom, tollasozom, pingpongozom a kollégákkal, vagy épp kertészkedek a feleségemmel. A horgászat is egy nagy visszatérő szerelem, nagyon szeretnék a jövőben több időt a vízparton tölteni, ha lehet, az unokáimmal együtt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét