Kezdőlap Gazdaság 22 diák kezdheti a munkát az Apollo-nál

22 diák kezdheti a munkát az Apollo-nál

125
0

22 abroncsgyártónak készülő diák tett a napokban úgynevezett szintvizsgát, ami egyben belépő az Apollo gyöngyöshalászi gyárába: a sikeres vizsga a feltétele annak, hogy a tanulók megkezdhessék képzésük gyakorlati részét az ultramodern technológiával felszerelt üzemben.Az Apollo Tyres két Heves megyei középiskolával alakított ki együttműködést, a duális képzésben résztvevők az elméleti ismereteket a gyöngyösi József Attila Szakközépiskolában illetve a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központban sajátítják el, a gyakorlati képzéshez pedig az abroncsgyártó óriás biztosítja a feltételeket.

A teljesen újnak számító abroncsgyártó képzés tavaly szeptemberben indult el, az első évfolyam diákjai a képzési programban most érkeztek el ahhoz a ponthoz, ahol egy szintvizsgán kell számot adniuk a megszerzett elméleti ismeretekről. Az akadályt a napokban minden tanuló sikeresen vette, ami számukra azt jelenti, hogy az iskolapadot a legmodernebb technikai eszközökkel felszerelt gyárra cserélhetik fel a tanév végén – a nyári gyakorlat idejére. Szeptembertől pedig rendszeres látogatói lesznek a cégnek.

A diákok tanulmányaik befejezéséig havi rendszeres pénzbeli juttatást is kapnak az Apollo-tól, ugyanis a duális képzés keretén belül úgynevezett „tanuló szerződés”-t köt velük a cég. Emellett az Apollo Tyres egy ösztöndíjat is útjára indít, ennek részeként a legkiválóbb diákok további anyagi támogatást kaphatnak. Első lépcsőben a legjobb és a legjobban fejlődő abroncsgyártó tanulók részesültek kiemelt ösztöndíjban. A cég szándékai szerint hamarosan további diákok követhetik őket. Az Apollo Tyres a duális képzésben résztvevőket más módon is támogatja, szakmai fejlődésüket is segíti. Az iskolákkal szorosan együttműködve tutorálási és mentorálási kísérleti (ún. pilot) programot indítottak, melynek keretében a csoportos és egyéni tanulmányi segítség mellett az Apollo nagy hangsúlyt fektet a szabadidős foglalkozásokra, és arra is, hogy segítse a tanulók eljutását az iskolába.

„A szakképzés legnagyobb kihívása, hogy vonzó és kézzelfogható jövőképet mutassunk a képzésbe belépőknek, ami megfelelő motivációt nyújt számukra a tanuláshoz. Az Apollo már most jelen van a diákok életében, akiknek konkrét munkalehetőséget és életpályát kínál. A szintvizsga eredményei is mutatják, hogy az iskolákkal közösen jó úton haladunk” – mondta Tarnai Tamás, az Apollo Tyres emberi erőforrás és társasági támogatás igazgatója.

A duális képzésben az Apollo Tyres partnere az Egri Szakképzési Centrum József Attila Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Gyöngyösön, illetve az Eötvös József Református Oktatási Központ Hevesen.

Az Apollo Tyres egy nemzetközi gumiabroncsgyártó vállalat, amely Indiában, Hollandiában és Magyarországon rendelkezik gyárral. A gyöngyöshalászi üzem átadására 2017 áprilisában került sor, a termelés fokozatosan indul. Ha a gyár eléri teljes kapacitását, évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncsot fog előállítani az európai piacra, több száz embernek biztosítva munkalehetőséget a régióban. A vállalat saját termékeit Apollo és Vredestein globális márkanevek alatt hozza forgalomba. Az Apollo India egyik vezető márkája, míg a Vredestein egy európai prémium márka. A vállalat termékeit több mint 100 országban forgalmazzák a viszonteladói hálózaton keresztül.

Forrás: www.kekesonline.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét