Kezdőlap Gazdaság Így szállhat be a munkáltató a lakáshitelbe

Így szállhat be a munkáltató a lakáshitelbe

132
0

A cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakásvásárlását. Az akár havi 83 ezer forintra rúgó juttatás cafeteria elemként is választható.

Több mint 650 ezer lakáshitelesen segíthet a lakáscafeteria. A munkáltató ugyanis ötévente legfeljebb ötmillió forintot juttathat adómentesen – a fizetésén kívül – a dolgozójának azért, hogy törlessze lakáshitelét. Az adómentes támogatást a lakáshitel törlesztése mellett új vagy használt lakás vásárlására, építésére is fel lehet használni. A támogatást a meglévő lakásukat, házukat korszerűsítő, akadálymentesítő és legalább egy lakószobával bővítő munkavállalók is igénybe vehetik. A juttatás összege nem lehet több a vételár vagy az építési költség harminc százalékánál – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az év elején dönthetik el a munkavállalók, hogy milyen cafeteria elemeket választanak. Az érintetteknek érdemes megfontolni a lakáscafeteria megjelölését, hiszen a lakáshitel törlesztése, lakásvásárlás támogatása adómentes juttatás, amely gyakorlatban azt jelenti, hogy semmilyen közterhet nem kell fizetni utána. Az adóhivatalhoz beérkezett adatok szerint 2015-ben a vállalkozások mintegy 12 milliárd forintnyi lakáscafeteriával támogattak majd 28 ezer munkavállalót.

Fontos határidő közeledik!

Abban az esetben, ha egy munkáltató adott 2016-ban lakáscélú támogatást, akkor az adómentesség feltétele, hogy a közvetítő hitelintézet (amely az utalást indította) adjon erről egy igazolást a munkáltató számára január 31-ig. Enélkül a juttatás 120 százaléka fog jövedelemként adózni tavasszal. Ha a juttatást közvetítő bank (cég bankja, vagy megbízott hitelintézet) nem jelentkezne ezzel papír vagy elektronikus igazolás formájában a következő hetekben, akkor mindenképpen keresni kell. Emellett a juttatást indító hitelintézet még a NAV felé is adatot kell, hogy szolgáltasson január 31-ig, de ez inkább már az ő felelőssége.

Arra sem árt ügyelni, hogy az idén módosul a lakhatási támogatás feltételrendszere a munkaerő-mobilitás további ösztönzése érdekében. A gyakorlati tapasztalatok indokolttá tették a munkavállaló állandó lakóhelye és a munkavégzés helye közötti távolság minimális mértékének leszállítását. Ennek értelmében 100 km-ről 60 km-re csökken a távolság, a korábbi legalább 5 óra oda-vissza utazási időre vonatkozó feltétel pedig hatályát veszti, így a jövőben még többen élhetnek a támogatással.

Forrás: www.piacesprofit.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét