Kezdőlap Magyarország Gyöngyösnek még várnia kell az elkerülő útra

Gyöngyösnek még várnia kell az elkerülő útra

183
0

„Gyöngyös Város Önkormányzata a város fejlesztéséért” címmel tartott városfejlesztési előadást kedden Hiesz György Gyöngyös polgármestere.

Megtalálta a város biztos üzemeltetésének útját a három párt képviselőiből 2014-ben megalakult, többség nélküli képviselő-testület az elmúlt két évben – jelentette ki Hiesz György. A polgármester kedden „Gyöngyös Város Önkormányzata a város fejlesztéséért” címmel tartott városfejlesztési előadást az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Mátraaljai Szervezetének Lignit Baráti Köre szervezésében – tájékoztatta lapunkat Pifkó Tamás önkormányzati sajtóreferens.

– Ehhez arra van szükség, hogy a döntéshozók ugyanazt a célt lássák maguk előtt: a város működőképességének megőrzését – fogalmazott a továbbiakban a városvezető, aki az önkormányzat pénzügyi helyzetének elemzésénél kiemelte, az állam több mint 600 millió forintot von el a helyi iparűzési adóbevételekből, amivel a város nem tud számolni. Azonban a kedvező mértékű adóbevételeknek köszönhetően a városüzemeltetés mellett néhány infrastrukturális fejlesztésre is futja, miközben a nagyobb léptékű beruházások költségét európai uniós pályázatok útján kívánja előteremteni a város.

– Ezek azonban még csak tervek – fogalmazott a polgármester.

Az elképzelések között a polgármester kiemelte a kékestetői gyógyhelyfejlesztést célzó pályázatot, az északnyugati városrészben megvalósítandó szociális városrehabilitációs projektet, a Szent Bertalan-templom toronysisakjainak helyreállítása mellett látványlift építését és kerékpárutak fejlesztését szolgáló turisztikai pályázatot, a művelődési ház felújításáról és a közösségi terek fejlesztéséről szóló elképzeléseket.

Gyöngyösvárosháza

Uniós pályázatban bízik a város a volt laktanya fejlesztésére – közölte Hiesz György.

– Uniós forrásból valósul meg a kimaradt területek szennyvízhálózatra való rácsatlakozása, s a város pályázik felnőtt játszóterek kialakítására is – egészítette ki a városvezető.

A Gyöngyösi Atlétikai Klubbal és a Gyöngyösi Kézilabda Klubbal is terveznek beruházást: a műfüves labdarúgópályán túl öltöző, a városi sportcsarnok mellett bemelegítő csarnok épülne.

– A munkaerőhiány nagy, ezért fontos feladat, hogy ösztönözzük a szakképzést, lakásépítésekkel segítsük a letelepedni vágyókat – tudatta.
A saját erőből megvalósult fejlesztések közül kiemelte a zsellérközös területek 120 milliós rehabilitációját, a két körforgalom létrehozását, s az útfelújítási programot, melyben számos utca kapott új burkolatot. Kitért a nyugati elkerülő út helyzetére is. Mint mondta, a tíz éve kétharmad részben megépült út befejezésére 2010-ben látszott esély, ám akkor leállították a közbeszerzési eljárást. Hiesz György szerint nagy szükség lenne az út befejezésére, de azt az önkormányzat saját erőből nem tudja megvalósítani, a forrást a központi költségvetésnek kell tartalmaznia.

Forrás: heol.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét