Kezdőlap slide Paralimpia 2016: A 16 éves Pap Bianka újra érmet szerzett!

Paralimpia 2016: A 16 éves Pap Bianka újra érmet szerzett!

206
0

Az S10-es sérültségi kategóriában versenyző Pap Bianka bronzérmet szerzett 200 méteres vegyes úszásban a riói paralimpia vasárnapi versenynapján.

papbianka750

A Vasas 16 éves, paralimpiai újonc sportolója egy nappal korábban 100 méter háton ezüstérmes lett. Akárcsak akkor, a győzelmet most is az új-zélandi Sophie Pascoe szerezte meg.

Pap Bianka a délelőtti előfutamból a hetedik idővel került a nyolcas döntőbe, ennek megfelelően az egyes pályán úszott a fináléban. Jól kezdett, az 50 méter pillangó után hatodikként fordult, majd jött kedvence, a hát, amelyen feljött a negyedik helyre. Mellen aztán tovább javított, már az élcsoport tagja volt, s az utolsó hosszra harmadikként fordult. Gyorson is remekül tempózott, s a jutalma egy újabb érem lett.

„Hihetetlen számomra, hogy már két érmet szereztem, próbálom felfogni, de szerintem ez nem mostanában fog sikerülni – nyilatkozott szerényen a szigetvári születésű Pap Bianka. – A reggeli futamomat kicsit elrontottam, mert nagyon fáradt voltam, a tegnapi verseny után alig tudtam aludni. Estére azonban edzőm, Szabó Álmos, a masszőrünk és a társaim segítségével sikerült összeszednem magam. Az egyes pályán mentem, amit surranópályának is hívnak, erről már többen nyertek olimpiai aranyat. Bár én sem látom a többieket, nem is figyeltem rájuk, ők sem láttak engem.”

Hozzátette: 2:31.46 perces eredménye új egyéni csúcs.

Pap Biankáé a magyar küldöttség harmadik dobogós helye az uszodában, s a negyedik érme Rióban, két ezüst mellett a második bronz.

PARALIMPIA 2016, RIO DE JANEIRO
Úszás
Női 200 m vegyes (S10)

1. Sophie Pascoe (Új-Zéland) 2:24.90
2. Aurelia Rivard (Kanada) 2:30.03
3. PAP BIANKA 2:31.46

Forrás: Nemzetisport.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét