Kezdőlap Magyarország Paralimpiára hangoló 2. rész

Paralimpiára hangoló 2. rész

191
0

Néhány hónapja még az is elképzelhető volt, hogy meg sem rendezik. Csökkentett költségvetéssel, spórolós intézkedésekkel és a komplett orosz csapat nélkül – kezdődik Rióban a paralimpia. „Ez a legrosszabb helyzet, amivel valaha is találkoztunk a paralimpiai mozgalomban” – vallotta be őszintén Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke a nyitóünnepség előtt.

Pénzügyi gondok

Komoly gondot jelent a játékok finanszírozása. A szervezőbizottság előzetesen azt ígérte, közpénzek felhasználása nélkül, csakis szponzori pénzekből biztosítja a rendezvény több mint 2 milliárd eurós költségvetését. Kevesebb mint másfél hónappal a megnyitó előtt azonban kiderült, nincs elég pénz a játékok megrendezésére. Rió önkormányzata 41,5 millió euró támogatással, Rio de Janeiro állam szövetségi kormánya pedig 27,5 millió eurónyi gyorssegéllyel mentette meg a paralimpiát. Ha ez nincs, akkor valószínűleg elmaradt volna az esemény, vagy sebtében máshol kellett volna megrendezni.

Mindeközben az Estadao című brazil lap arról számolt be, hogy a paralimpia szervezőbizottságának nyolc legmagasabb rangú tagja tavaly egész évben havi 25 000 dolláros (kb. 22 500 eurós) fizetést kapott.

A pénzügyi nehézségek ellenére minden versenyszám a tervek szerint meg lesz tartva, nem kellett rövidíteni a programon, bár a helyszíneket az utolsó pillanatban kissé átszervezték – a kerekesszékes vívás például a költségkímélés jegyében Deodoróból átkerült a Barra olimpiai parkba.

Lesz-e néző?

A riói paralimpiára 2,5 millió jegyet bocsátottak áruba, a szervezők abban bíznak, hogy kétmilliót el is adnak belőlük. Már 1,8 millió eladott jeggyel is a riói paralimpia lenne a második leglátogatottabb a londoni után. Négy nappal a megnyitó előtt az összes jegynek csak mintegy a fele kelt el, holott már 10 realért (kb. 3 euró) lehet belépőt venni az eseményekre.

Többen attól tartanak, hogy a brazilok, akiknek nincs igazán kötődésük a paralimpiai mozgalomhoz, megveszik az olcsó jegyeket, hogy egy kellemes napot eltölthessenek az olimpiai parkban, de a stadionokba már nem fognak bemenni szurkolni. Az olimpia alatt sem mindig sikerült megtölteni a létesítményeket – az atlétika vagy az úszás is többször foghíjas lelátók előtt zajlott.

Nagy-Britanniában két hete online kampány indult #filltheseats (töltsük meg az ülőhelyeket) jelszóval – interneten keresztül lehet jegyeket vásárolni brazil gyerekek számára. A kampány első nyolc napja alatt tízszer több jegyet sikerült így eladni, mint amire előzetesen számítottak.

A paralimpikonok fogadtatása azonban így is kétséges – míg Londonban tökéletes körülmények, akadálymentes város várta őket, és ugyanakkora ovációban részesültek, mint az olimpikonok, Rióban meg kell küzdeniük az akadálymentesnek éppen nem nevezhető környezettel, valamint a kevésbé befogadó közeggel is. Tény, hogy az olimpiai park kültéri étkezdéinek összes asztalánál ki van jelölve egy-egy hely a kerekesszékeseknek is, és az olimpiai létesítményekben kerekesszékkel is jól lehet boldogulni, a belvárosban, a városi buszokon azonban nem mindenhol megoldott az akadálymentes közlekedés.

Paralimpiai logó

Van értelme!

Az idei paralimpián 4350 sportoló vesz részt, 23 sportágban 528 aranyat osztanak ki. A paralimpián azért van több versenyszám, mint az olimpián, mivel a sportolókat a fogyatékosságuk szerint sorolják be. Vannak sportágak, például az asztalitenisz, ahol csak két kategória van (álló és ülő), úszásban azonban még az egyes úszásnemeken belül is változhat a sportolók besorolása.

A világ- és Európa-bajnokságon, amikor egy versenyző először mutatkozik be nemzetközi porondon, a versenyek után nem ritkák az óvások, hogy az illetőnek inkább egy másik kategóriában lenne helye. A paralimpián azonban ilyesmitől már nem kell tartani, mivel a játékokra az Eb-n és vb-n elért eredményekkel kvalifikálnak a sportolók.

A riói a 15. nyári paralimpia, de több helyről ma is hallani fanyalgó hangokat: „Minek a bénáknak olimpia?” Holott a paralimpiai mozgalom már régen bizonyította létjogosultságát – a sportnak köszönhetően a fogyatékkal élők is értékesnek érezhetik magukat, bizonyíthatják, hogy bizonyos dolgokban ügyesebbek, rátermettebbek az épeknél is. Azoknak, akik valamilyen baleset következtében lettek fogyatékosak, sokszor éppen a sport adja vissza az életkedvüket.

Magyar és szlovák esélyek

Magyarország 43, Szlovákia 28 sportolóval képviselteti magát a paralimpián.

A magyar csapat Londonban 14 érmet szerzett, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke Rióban tíz dobogós helyet vár. A legnagyobb favoritok az úszók, közülük is kiemelkedik Sors Tamás kétszeres paralimpiai bajnok, hatszoros paralimpiai érmes. Vívásban, asztaliteniszben, atlétikában és dzsúdóban is születhetnek magyar érmek.

Szlovákia négy éve két aranyat, egy ezüstöt és három bronzot szerzett, a küldöttség vezetője, Samuel Roško abban bízik, hogy most nyolc éremmel térhet haza a csapat. A legnagyobb favorit az ország történetének legeredményesebb paralimpikonja, és egyben a Szlovák Paralimpiai Bizottság elnöke, az asztaliteniszező Ján Riapoš, de a sportlövő Veronika Vadovičová is dobogós lehet.

Oroszok nélkül

A riói paralimpiáról hiányozni fog a teljes orosz küldöttség – az orosz sportolókat azért zárták ki, mert a 2014-es szocsi téli olimpia kapcsán felmerült az államilag irányított doppingolás gyanúja, melyben feltehetőleg a paralimpikonok is érintettek voltak.

Az olimpián nem alkalmaztak kollektív büntetést – az egyes sportági szövetségek maguk dönthették el, engedik-e indulni az oroszokat. Az atlétákat kizárták, de más sportágakban pályára léphettek az orosz sportolók.

A paralimpikonok egy része bírósághoz fordult, hogy semlegesként részt vehessen a riói játékokon, ám keresetüket elutasították. Az oroszok igazságtalan és embertelen döntésnek nevezték a kollektív eltiltást.

 Forrás: ujszo.com

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét