Ez a program emailben elküldi a cikk címét és bevezetőjét, önnek csak a címzett e-mail címét kell megadnia. Pár soros megjegyzést is mellékelhet az üzenethez a "Megjegyzés" rovatban.
A lap szombati számában Sáling József megjegyezte, úgy tűnik, nemcsak a bérek nőhetnek, hanem a dolgozói létszám is. Szerinte ugyanakkor félő, hogy épp a multiláncok lesznek képesek embereket átcsábítani máshonnan, például a kisebb boltokból - olvasható az MTI lapszemléjében.
Sáling József elmondta, elindult a bérmozgás, úgy tudják, több bolthálózatnál is azt tervezik, hogy 5-10 ezer forinttal emelnek. Közölte, az Auchannál a legforróbb a helyzet, ott két héten belül indul a bértárgyalás.
"Bejelentkeztek a diszkontok, a Lidi- és Aldi-dolgozók is megkerestek. Hiába jók a fizetések, kis létszámban dolgoznak. Az emberek túlterheltek, mindenkinek több munkakört kell betöltenie. Lépnie kell a Sparnak is, 12 ezer alkalmazottal ő második legnagyobb munkáltató a Tesco után az ágazatban" - mondta az elnök, aki szerint folyamatosak az egyeztetések a munkáltatókkal és az alkalmazottakkal.
Hatalmas változásokra készül az autóiparban és így a kereskedelemben is Taródy Zsolt. Az Iniciál Autókereskedés tulajdonosa egyedülálló módon hét márkát képvisel Magyarországon, amelyhez finanszírozói oldalról elengedhetetlen a CIB Bankkal ápolt szoros üzleti kapcsolat. Győrben már rohamosan növekszik az elektromos jármű eladás, de nem ez az egyetlen újdonság, amit meg kell majd szoknunk a következő években.
Áll egy fekete Mazda 3 valahol a Balaton partján, egy kertvárosi utcában. Novemberben megbukott a hatósági műszaki vizsgán, majd kivonták a forgalomból. Amikor a vizsgabiztosok felemelték, elborzadtak a látványtól. Az autó első ránézésre ugyan átlagos állapotban van, alulról vizsgálva azonban kiderül, hogy padlólemeze több helyen rozsdás vagy rohad. Ezt nem látja meg, aki nem ért az autókhoz.
Néhány hónap múlva hatályba lép a GDPR, vagyis az Európai Unió új rendelete, amely egységesíteni fogja az uniós államok adatvédelmi...
Óriási kihívás manapság hosszú távon megtartani a munkavállalókat. Gyovai Györgyi, a Nespresso ügyvezetője elmondta, miért...
atombandi, 2017.09.16 18:06