EUR
308.11
USD
275.49
BUX
27637.92 0.57%
OTP
7190 0.56%

Még nagyobb a tejtermelők dühe - célkeresztben a Lidl

Újabb tüntetésekre készülnek a nyár elején demonstráló gazdák. A kiskereskedelmi láncok közül leginkább a Lidlre haragszanak - értesült a Népszabadság.
Napi.hu, 2016. szeptember 26. hétfő, 22:00

Országos hálózatot szerveznek a tavasz óta az alacsony felvásárlási árak miatt tüntető tejtermelők, október közepétől pedig újabb, minden eddiginél nagyobb demonstrációkat kezdeményezhetnek áruházláncokkal szemben - tudta meg a lap László Róberttől, a korábbi demonstrációk egyik szervezőjétől, a tejtermelők demonstrációs bizottságának tagjától.

A testület úgy látja: hiába emelkedtek számottevően a nyers tej felvásárlási árai a külpiacokon, idehaza nyoma sincs előrelépésnek, az árak "beragadtak" kilogrammonként a 66-70 forintos szinten. Ez továbbra is súlyos veszteséget jelent a termelőknek, mivel a tej önköltségi ára 110 forint körüli, így a termelőknek - támogatással együtt is - komoly ráfizetés hazai felvásárlóknak eladni a terméket.

László Róbert elmondta azt is: úgy gondolják, hogy elsősorban az élelmiszerlánc végén lévő kiskereskedők, kereskedelmi láncok nyomják le a felvásárlási árakat, mivel szimplán nem hajlandók egy adott ár fölött átvenni a terméket a feldolgozótól. Amennyiben a feldolgozó megpróbálja emelni az átadási árait, úgy a kiskereskedő abban a pillanatban importárut hoz be helyette. Így viszont László Róbert szerint előbb-utóbb a hazai termelők rákényszerülnek arra, hogy külföldre adják el a tejüket, elsősorban Olaszországba és Kínába.

Hamarosan újrakezdik

Miután a kormányzat lényegében alig-alig reagált a tejesek nyár eleji petícióira, illetve tüntetéseire, ezért a termelők most újra szervezkedni kezdenek: október első felében immáron az egész országból akcióra fogják hívni a hazai tejtermelőket. Ezt követően, október második felében újabb demonstrációkra számíthatnak azok a kiskereskedő piaci szereplők, akik rendre letörik a piaci árat.

László Róbert közölte azt is: a múlt héten lefolytatott árvizsgálataik szerint a termelői nyerstej-árak emelkedésének a legnagyobb gátja jelenleg a kereskedelmi láncok közül a Lidl. Válaszul a Lidl csak annyit mondott, hogy minden tejtermék-egyeztetésen részt vesz, és igen nagy hangsúlyt fektet a termékskálájában a magyar tejtermékekre, így tavalyhoz képest 6 millió literrel több magyar tejet és 400 tonnával több magyar sajtot vett át a magyar termelőktől.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

foldnyuzo, 2016.09.27 09:07

Engem ez az önköltségesdi dühít, amely tejesen hamis képet ad.
Hogy megvilágítsam. Tehén az tehén, mindegyik nagyjából azonos takarmányból tarja fenn magát. Csakhogy ha tejet akarunk tőlük, az ami a szakma. Namármost nem mindegy, hogy a tehén 3000 liter tejet ad per év vagy 11 ezret.
A szakmailag felkészületlen termelők önköltsége akár duplája is lehet a legmagasabb szintnek. Önköltség=költség/termék.
Nagyjából így működik. Helyesebb egyébként szerintem a tehenenkénti profittal számolni, ugyanis a tehén nem csak tejet termel, hanem trágyát és borjút is! Hogy ez utóbbi mennyire nem kis dolog mutatja az is, hogy vannak olyan tehéncsordák amelyeket nem is fejnek, kizárólag a szaporulat a cél.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

HauserArnold, 2016.09.27 08:53

@makkmarci:

Ezt én is nagyon szeretném tudni!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2016.09.27 08:50

A tejtermelők menjenek a sunyiba. Totális túltermelés van, az ország, az EU úszik a tejben, mitől lennének magasak az árak? Ha nem megy a business, mást kell csinálni. Kapják a milliárdos EUs támogatásokat, és semmi sem elég. Én meg nem fogok többet fizetni a tejért, hogy ők jól éljenek. Egyébként meg csak adják el a tejüket ahova tudják. Az olaszok kiröhögik majd őket, mert ott is hömpölyög a tej. Sok a vadász, kevés a fóka, kereslet-kínálat, erről van szó.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

makkmarci, 2016.09.27 03:51

A magyar paraszt a természet csodája.
A rendszerváltás óta minden veszteséges nekik.
Állandóan csapás csapás hátán:
aszály van - rengeteg esik
hideg a tél kifagy minden-meleg a tél áttelelnek a bogarak
sok terem, alacsony az ár-kevés terem magas ugyan az ár de nem eléggé

És ilyen kedvezőtlen környezetben 30-40 millás traktorokkal mászkálnak.
A magyar paraszt veszteségből milliomos 25 éve.
Elmagyarázhatná valaki hogy is működik ez!
Magát az üzleti modellt, azonnal csinálok ezen az elven egy céget!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

joekiss, 2016.09.27 03:06

Ha a termelői ár emelése esetén megéri a tejet külföldről behozni, akkor nem lehet, hogy a hazai termelékenységen kellene javítani? Egyébként nyáron a Lidl horvátországi boltjaiban magyar tejet is árultak, és emellett még voltak más magyar árucikkek is, viszont én nem emlékszem, hogy a hazai Lidl boltokban árulnának-e horvát termékeket a Vegetán kívül.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .