Egy 80 éves férfitől csalt ki pénzt autóbalesetre hivatkozva a gyöngyösoroszi lakos.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság eljárást indított egy 28 éves férfi ellen csalás és lopás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.
A jelenlegi adatok alapján M. Ferenc november elején megjelent egy idős, egyedül élő gyöngyösi férfi otthonánál és valótlanul azt állította, a férfi nekiütközött személyautójával az övének és a javítási költségért jött.
A későbbi sértett beengedte lakásába az ismeretlen férfit és átadott neki 25 ezer forintot, azonban távozása során az udvarról visszaszaladt a házba a hívatlan vendég és a szobában lévő borítékból eltulajdonított további 70 ezer forint készpénzt.
Másnap újból megjelent az idős férfinél, arra hivatkozva, hogy többe került az autó javítása így további 18 ezer forintot kapott.
December 1-én ismételten megjelent a férfi, azonban ekkor már egy szabadidejét töltő rendőr – akit közben értesített az idős bácsi – tetten érte és szolgálatban lévő kollégái kiérkezéséig visszatartotta – számolt be róla a police.hu.
Van egy bűnözői réteg, amely a gyermekeket, illetve idős embereket veszi célba. Ezek az elkövetők jellemzően megtévesztéssel vagy pszichikai fölény kialakításával próbálnak különböző értékeket és pénzt szerezni a sértettektől. Nagyon fontos, hogy mindenki figyeljen környezetére, és ha erre árulkodó jelet lát, hall, értesítse a rendőrséget.