Több mint 600 millió forint pályázati forrásból egy többfunkciós „Aktív Ház” épül az egykori laktanya területén. A csaknem 1200 négyzetméteren megvalósuló sport és szabadidőközpont kialakításán túl, a környező területeket is rehabilitálják, utak épülnek és újulnak meg, valamint az ingatlant körül vevő területek parkosítása is megtörténik.
A projekt célja, hogy a jelenleg kihasználatlan ingatlant a térség sportdiplomáciai, rekreációs és szabadidőközpontjává tegye. Hiesz György polgármester a projektindító rendezvényen elmondta, az ingatlanban a felújítás során küzdősportok folytatására alkalmas edzőtermeket, öltözőket, vizesblokkokat, egy száz fő befogadására alkalmas konferenciatermet büfé helységgel és sporttörténeti múzeumot alakítanak ki, illetve sportorvosi rendelőt és rekreációs kezelő helységeket hoznak létre. Itt a tervek szerint nem csak a sportolók rehabilitációja, kezelése valósul meg, de lakossági kezelésekre is sor kerülhet.
A városvezető kiemelte, a projekt során megépül a Bethlen Gábor-Gábor Áron utcákat összekötő útszakasz és járda, a Bethlen Gábor- és a Honvéd utcát összekötő útszakasz és járda, valamint a felújítandó épület mögött található Aktív Ház utca és járda is, ahol parkolók is kialakításra kerülnek. Megtörténik a projektben a közvilágítás és a csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése, a környező területek parkosítása.
A beruházás a tervek szerint a jövő nyár végére, ősz elejére készülhet el – számolt be róla a gyongyos.hu.