Kezdőlap Gyöngyös és Heves megye Elfogták a kömlői férfit

Elfogták a kömlői férfit

691
0
Fotó / police.hu

A rendőrök elfogták a kömlői férfit, akinek szökéséről nemrég beszámoltunk.

A Hevesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya fogolyszökés vétség elkövetése miatt indított eljárást egy 25 éves férfi ellen, aki 2021. november 1-én este a bűnügyi felügyeletére kijelölt otthonában levágta lábáról a jeladót és ismeretlen helyre távozott.

A Készenléti Rendőrség egyenruhásai november 10-én délután ellenőriztek egy gépjárművet és annak utasait Budapesten. Az intézkedéskor igazoltatták a fogolyszökés miatt körözött kömlői férfit is, akit ezt követően elfogtak, majd átadták a Hevesi Rendőrkapitányság nyomozóinak. A gyanúsítottról kiderült, hogy miután megszegte házi őrizetét, még aznap este betört két helyi közintézménybe, ahonnan tableteket, notebookot, valamint élelmiszereket lopott el.

Ellene – őrizetbe vétele mellett – fogolyszökés, valamint lopás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás, továbbá a nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására – számolt be róla a police.hu.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét