Kezdőlap Gazdaság Mentorprogram segíti a Mátrai Erőmű átalakításában érintett vállalkozásokat

Mentorprogram segíti a Mátrai Erőmű átalakításában érintett vállalkozásokat

650
0
A kép forrása: Urbán Tamás / FORTEPAN

Mint ismeretes, az EU környezetvédelmi előírásai szerint ebben az évtizedben fel kell hagyni a lignitalapú energiatermeléssel. A Mátrai Erőmű jelenlegi működési formájának környezetbaráttá alakítása olyan költséges beruházásokat igényelne, amelyek a várható árampiaci árak mellett kitermelhetetlenek lennének. Ezért szükséges az erőmű átalakítása. Erről, a tervek szerint kilenc évig tartó folyamatról, még február 5-én adott tájékoztatást a kormány.

A folyamat során átképzési és vállalati mobilizációs programok révén biztosítják majd az érintett munkavállalók helyzetének rendezését, a bányászati szakmakultúra megőrzését és a szükséges átképzéseket. Ezzel összhangban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az Európai Unió illetékes végrehajtó ügynöksége még 2020 decemberében aláírta azt az 5,2 milliárd forint összköltségvetésű támogatási szerződést, amely a Nemzeti energia és klímaterv végrehajtását, valamint a Mátrai Erőmű fenntartható és igazságos átmenetét segítő „LIFE-IP North-HU-Trans” projekt végrehajtását rögzítette.

Az erőmű technológiai átalakítása a Klíma- és természetvédelmi akciótervnek megfelelően, átfogó térségfejlesztési programként valósul meg oly módon, hogy a foglalkoztatás továbbra is biztosított maradjon a régióban. Ebben a kormány és a társaság vezetése kulcsfontosságúnak tekinti a helyi önkormányzatokkal, gazdasági szereplőkkel, érdekképviseleti szervekkel és intézményekkel való együttműködést.

A vállalat lignittüzelésű blokkjait a tervek szerint 2025 végén leállítják, mivel üzemeltetésüket alacsony hatásfok és magas fajlagos szén-dioxid-kibocsátás jellemzi.

Pár napja a Károly Róbert Campuson mutatták be azt a vállalati mentorprogramot, melynek célja Mátrai Erőmű átalakításában érintett vállalkozások továbbképzése. A konferencián Oravecz Zsolt, a Mátrai Erőmű Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a technológiai átalakítás öt pillérre épül majd, mely során legfontosabb a munkaerő megtartása és a méltányos átmenet biztosítása.

A részletekről a Gyöngyösi TV is beszámolt.

 

A technológiai váltás, azaz a jelenlegi széntüzelésre épülő technológia gáztüzelésre történő átállítása, több mint ezer vállalkozást érint, köztük a visontai ipari parkot, a beszállítókat, valamint a bükkábrányi bányát.

Ez a mentorprogram az erőmű partnereinek üzleti világát hivatott fejleszteni. File Sándor, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára beszélt arról, mik azok az eszközök, mik azok a lehetőségek, mik azok az információk, amik fontosak lehetnek ezeknek a partnereknek.

A szakmai találkozón elhangzott: Európában jelentősen csökkent a szén alapú áramtermelés, a jövőben pedig például Románia, Bulgária és Németország is vállalta a szénkivezetést.

Oravecz Zsolt, a Mátrai Erőmű Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a modernizációs programnak öt pillére van: a kombinált ciklusú gázturbinás blokk, a biomassza tüzelésű blokk, napelemparkok létesítése, szén-dioxid-leválasztás és -tárolás, valamint az iparfejlesztés.

A legfontosabb a munkaerő megtartása, és a méltányos átmenet biztosítása.

A mintegy 286 hektár összterületen összesen 554 munkahely van – tette hozzá.

Az esemény kísérőprogramja volt egy plakátkiállítás is, mely a Life programot, valamint a dekarbonizációs folyamatot ismerteti az emberekkel. Ez az ismertető anyag Gyöngyösön Fő terén is megtekinthető, a jövőben pedig minden érintett településen felállítják majd az információs táblákat – emelte ki File Sándor.

 

Sz.T.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét