Mivel Pálinkás Józsefnek (Új Világ Néppárt) nem sikerült a kellő számú, 20 ezer aláírást összegyűjtenie, így öt miniszterelnök-jelölt vett részt vasárnap este, az ATV VOKS 2021 című műsorában megrendezett dispután.
Most első alkalommal állt ki vitázni egymással Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd-LMP), Jakab Péter (Jobbik), Dobrev Klára (DK), Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) és Fekete-Győr András (Momentum).
A jelölteknek – több konkrét topik mellett – arra a kérdésre kell választ adniuk, hogy hogyan legyen Magyarország jobb hely?
Az első kérdés így szólt:
Mi lenne az első három lépés, amit megtenne miniszterelnökként?
Jakab Péter elmondta, az első héten minden kétharmados törvényt hatályon kívül kell helyezni.
– fogalmazott.
Nem lesz még egyszer 2006, első nap kezdeményezni kell az EU ügyészséget, illetve a 6000 milliárd forintos EU-támogatás lehívását. Jakab Péter arról is beszélt, hogy az egészségügyben el kell törölni a szolgálati jogviszonyt, vissza kel adni a közalkalmazotti státuszt.
Márki-Zay Péter szerint szakértői kormány kell, hogy ne pártalapon válasszák ki a tagokat. Az MMM vezetője szerint új alkotmány megalkotására van szükség, az alaptörvény ugyanis erre nem alkalmas.
Az önkormányzatiság helyreállítását, a fideszes média és a gazdaság felszabadítását nevezte még fő céljának.
Hangsúlyozta,
ki kell adni a Fidesz által befogadott terroristákat, és nemzetközi bűnözőket.
Karácsony Gergely arról beszélt, hogy Magyarország újraegyesítése a cél. Le kell hívni a hatezres EU-s csomagot, zárolni kell a fideszes vezetők folyószámláit, továbbá módosítani kell azt a törvényt, amire esküt tesznek a miniszterek.
Nem tehetünk esküt az alaptörvényre – mondta.
Fekete-Győr András kifejtette, a Karmelita kolostor kulcsát oda kell adni az EU-ügyészégnek. Közölte, a Momentum visszavonja a homofób törvényt. „Kinyitjuk a parlament kapuit a független és nemzetközi újságírók előtt” – tette hozzá.
Dobrev szerint a baj nagyobb, mint hogy 3 döntés legyen,
Vagyonbiztosok rendelése, elszámoltatás, a kétharmados törvények felfüggesztése, a fideszes mamelukokat el kell tüntetni, azonnal költségvetési törvényt kell módosítani.
Jakab úgy fogalmazott, nem tudja jogállami keretek között elképzelni, hogy Polt Péter szabadlábon van.
Polt Péter egy közönséges bűnöző, ma a tolvajok legalizálják a lopást, ezzel kell leszámolni
– mondta.
Karácsony szerint nem érünk rá, míg elszámoltatják Polt Pétert, míg lemennek a bírósági eljárások,
ezért kell lefagyasztani a számlákat.
Arra a kérdésre, hogyan lehet felszabadítani a gazdaságot, Márki-Zay azt mondta, a tehetség az innováció lesz a lényeg, nem pedig a pártpreferencia.
Fekete-Győr szerint versenyképes nemzeti nagytőkére van szükség.
Dobrev azt mondta, ha nem lesz kétharmad, ki kell mondani, hogy az alaptörvény alkotmányellenes.
Aki nem számol le Orbán-rendszerével az első pillanatban, azt az Orbán-rendszer győzi le
fogalmazott, hozzátéve, hogy „trükkösnek kell lenni”.
Második témakör: adó-, és bérpolitika
Dobrev Klára szerint a gazdaságpolitikába vissza kell tenni az embert, ahol a sokaság versenyképes. A pedagógus- és az egészségügyesek bérére, családi pótlékra, nyugdíjemelésre kell fordítani a pénzt.
Jakab Péter arról beszélt, hogy több pénzt kell hagyni a magyar embereknél, hogy tudják jobban pörgetni a gazdaságot.
– mondta, hozzátéve, hogy ebből lehet fizetni a magyar munkavállalóknak magasabb bért.
Kifejtette, differenciált nyugdíjemelésre van szükség, a férfiakat is el kell engedni nyugdíjba 40 évesen, szolgálati nyugdíj kell, továbbá meg kell duplázni a a családi pótlékot.
Azt is mondta, hogy az első és a második gyermek születését kell támogatni az adókedvezményekkel, bérlakásprogramra van szükség.
Márki-Zay Péter szerint okosabbak vagyunk és nem lopunk. Nem az ígérgetésre, kiszámítható gazdasági környezetre van szükség, továbbá euró-bevezetésre. Szerint adóemelésről szó se eshet, a korrupció felszámolásával több lesz a pénz.
Karácsony Gergely elmondta, 10 éves megállapodás kell a munkavállalókkal, hogy eljussunk a 200 ezres nettó minimálbérig, aminek adómentesnek kell lennie. A a társasági adó emelkedhet, világszinten harmonizálni kell az adókat.
Fekete-Győr András négynapos munkahetet vezetne be, emellett rugalmas nyugdíjrendszerre és az euró bevezetéséfre lenne szükség.
Dobrev azt szeretné, hogy ugyanolyan bért kapjanak mindenhol az emberek az országban.
Jakab szerint fontos a szegregátumok felszámolása, csakúgy, mint a bérlakásépítés.
Nem akarok etnikai hovatartozás alapján különbséget tenni, kapjon mindenki tisztességes bért
– mondta.
Márki-Zay úgy véli, az innovatív szektorokat, vállalatokat kell támogatni.
Karácsony elmondta, vannak olyan iparágak, amik szárnyalnak. A főpolgármester szerint perverz adórendszer van. Akiknek nagyon sok jutott, az többet adjon.
Fekete-Győr visszahozná a magánnyugdíjpénztárakat, hogy a nyugdíjasoknak is legyen esélye.
Harmadik témakör: egészségügy
Fekete-Győr András azt mondta, a várólistákat csökkenteni kell, úgy, hogy az állam szolgáltatásokat vásárol a magánegészségügyben. Az oktatás kapcsán közölte, át kell venni a finn modellt, hogy a tanárok keressenek a legtöbbet.
Dobrev Klára szerint teljes szemléletváltozásra van szükség. Kezet kell fogni legalább 9000 új egészségügyi dolgozóval, 5 ezer orvossal és 500 háziorvossal. Beszélhetünk élményalapú oktatásról, ha nincs elég pedagógus, ha az alulfizetett pedagógusoktól várjuk a csodát, csalódni fogunk.
Romániában 30 ezerrel keres többet egy egy kezdő pedagógus
– fogalmazott.
Hozzátette, tízen jelentkeztek az ELTE-re pedagógushallgatónak.
Jakab Péter arról beszélt, hogy ma azt várják el az oktatástól, hogy megtanítsa tűrni a gyereket a későbbi gyári munkára, felkészíteni a 12 órás műszakra.
– mondta.
Kifejtette, kis létszámú, differenciált osztályok kellenek, a tankötelezettséget 18 évre vissza kell emelni, továbbá 600 milliárddal kell pluszban támogatni az egészségügyet.
Márki-Zay Péter szerint folyamatosan romlik a magyar diákok teljesítménye, mivel a magánegészségügy jól teljesít, piaci alapra kell helyezni az egészségügyet, az oktatásban minőségbiztosítással és jó fizetéssel kell a tanárokat megtartani.
Karácsony Gergely azt mondta, az egészségügyi szakdolgozók esetében 50 százalékos béremelésre van szükség. Nagyon veszélyes, amikor a magán és a közegészségügyet összekapcsoljuk. Az oktatás tekintetében a lengyel mintát vezetné be.
Fekete-Győr elmondta, az első diplomát ingyenessé kell tenni. Mint mondta, nettó 180 ezer forintot visz haza egy nem professzor végzettségű oktató.
Dobrev azt mondta, részben külföldről kell hozni új egészségügyi dolgozókat. Nem volt ember, aki működtesse a gépeket, oktatni is csak ember tud. Az első évben emberekre van szükség.
Jakab arról beszélt, hogy a a pedofilokkal szemben kőkeményen lépne fel, szigorítanék, akár még a kémiai kasztrálást is bevezetné. A homofób passzusokat ki kell vágni belőle – jegyezte meg.
Márki-Zay szerint a járóbeteg ellátást, ahol lehet, centralizálni kell.
Karácsony Gergely szerint az Orbán-rendszernek nem a jog a lényege, hanem a közpénz.
El kell zárni a pénzcsapokat, ebben kell következetesnek lenni, a pénz tartja egyben, és ezen az nem segít, ha nekimegyünk az alkotmányos intézményeknek
– fogalmazott.
Elmondta, fontos, hogy türelmesek legyünk és ne a saját képünkre formáljunk egy új alkotmányt, hanem legyen népszavazás róla.
Fekete-Győr András felidézte, tavaly nyártól jogászokkal kezdtek közösen dolgozni, aminek az eredménye egy 25 pontból álló rendszert dolgoztak ki. EU-s ügyészséget, kötelező és hiteles vagyonnyilatkozattételt szeretnének, 8 évben maximalizálnák a miniszterelnök idejét, és kezdeményezik a Felcsúti pert.
Kiemelte, a zuglói Tóth Csabák helyett Hadházy Ákosokból legyen a legfőbb ügyész.
Dobrev szerint egyszerű a képlet, aki lopott, annak börtönbe kell kerülnie. Nem egyszerűen igazságszolgáltatásról kell beszélni, hanem arról, hogyan fogjuk tudni ezt a rengeteg pénzt visszaszerezni.
A kétharmados törvények lebontása nélkül nem lehet elfogadtatni egy új költségvetést sem
– hangsúlyozta.
Jakab arról beszélt, hogy
Megemlítette, Romániában működik a korrupciós ügyészség, ott élnek a vagyonelkobzással, ahol ez nem megy, ott vagyonnövekmény adót kell bevezetni. A Jobbik azt szeretné, hogy azoknak, akik kizárólag állami bevételből lettek milliárdosok, 99 százalékos adót kell fizetniük.
Kiemelte továbbá, hogy
a mentelmi jogot el kell törölni, és bevezetnék azt is, hogy uniós forrásra ne pályázhasson sem politikus, sem pedig a családja.
Márki-Zay úgy fogalmazott, fel kell szabadítani a rendőrséget és az ügyészséget.
Szerinte a legfontosabb feladat megszabadítani Polt Pétertől az ügyészséget, vádalkukkal ugyanis el lehet jutni a legfőbb bűnözőkig, a lefejezett Fidesszel pedig könnyebb lesz megegyezni.
A vita
A műsor végén némi vita kialakult ki a korrupcióval, elszámoltatással kapcsolatban. Dobrev Klára itt ismét hangsúlyozta, hogy a kétharmados törvények gúzsba kötnek, míg Karácsony Gergely szerint nem kell jogászkodni, hosszútávon kell gondolkodni, a pénzcsapatok elzárása a cél. Jakab Péter szerint az elszámoltatásnál az a lényeg, ki az, aki komolyan gondolja.
Jakab Péter szerint ugyanakkor a zuglói Tóth Csabával szemben Hadházy Ákosnak semmilyen konkrét bizonyítékot nem sikerült felhoznia.
Ebben a hatperces sávban olyan infókra is fény derült, mint hogy Karácsony Gergely feleségének van egy 16 éves Toyotája – ezt arra fel mondta, hogy nyilvánossá teszi a családi vagyonnyilatkozatát.
Ha kormányfőként nem tudom véghez vinni az elszámoltatás ígéretét, ha nem fog kattanni a bilincs a bűnösök kezén, akkor ígérem, a miniszterelnöki székről le fogok mondani, mert engem nem a hatalom érdekel, hanem az igazság, de az mindenek felett
– indokolta később az elszámoltatás melletti kiállását Jakab Péter.
A vitát teljes egészében megnézheti az alábbi videón.