Kezdőlap Gyöngyös és Heves megye Részletek a gyöngyösi kislányt zsaroló abonyi kamasz elfogásáról

Részletek a gyöngyösi kislányt zsaroló abonyi kamasz elfogásáról

2045
0
Az elfogás előtti pillanatok. Fotó / police.hu / Szabó Gabriella

Mint azt korábban megírtuk a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi-Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai május 26-án hajnalban abonyi otthonában fogták el azt a 16 éves fiút, aki egy gyöngyösi kislánytól követelt pornográf tartalmú felvételeket.

Most a Zsaru Magazinban jelentek meg újabb részletek a bűncselekményről és a tettes elfogásáról. A kamasz csúnyán melléfogott azzal, hogy egy 10 éves kislánnyal kezdett ki, ezért a rendőröknek muszáj volt lépniük.

A két fiatal az ifjúság körében divatos internetes alkalmazáson keresztül ismerkedett meg. Az eddig szokványos történetnek mondható kaland mélyére ásva több törvényellenes tett is felszínre került. Az egyik leglényegesebb akadálya kettejük szoros kapcsolatának az volt, hogy míg a 16 éves fiúnak már voltak szexuális tapasztalatai, a kiválasztott 10 éves kislány minden szempontból, még a gondolatok terén is éretlennek számított.

Egy anyuka kétségbeesve jelent meg áprilisban a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon, hogy a kislányát ért sérelemről tegyen panaszt – ismertette az eljárás előzményeit Pócsikné Csatai Mária százados, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának kiemelt főnyomozója.

Kiderült, hogy a kislány tavaly decemberben egy alkalmazáson keresztül megismerkedett egy serdülő éveiben lévő sráccal. A kapcsolatfelvételt rövid idő múlva egy másik kommunikációs csatornán folytatták, és a két fiatal levelezni kezdett egymással a Messengeren.

– Bár a kislány érettebbnek látszott a valós koránál, azonban a fiú tisztában volt azzal, hogy pontosan mennyi idős – ismertette az ügyet Pócsikné Csatai Mária százados. – A közeledés odáig fajult, hogy a fiú pornográf tartalmú fényképeket kért a kislánytól. Ezek a felvetések sajátos kommunikációs csatornán zajlottak. Nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy a fiú emojik, gyümölcsjelek mögé rejtette azokat a kéréseket, hogy éppen milyen testtájékra lenne aktuálisan kíváncsi. A lány kezdetben zokszó nélkül engedelmeskedett, elkészítette magáról a felvételeket, majd elküldte őket. A srác azonban nem elégedett meg ennyivel, többet akart látni, fűtötte az életkorából adódó kíváncsiság. Szintet lépett, és pornográf videófelvételt követelt tőle. A lány érezte, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok, ezért nemet mondott, és kérte, hogy törölje az eddig küldött fotókat. A fiút azonban magával ragadta a hév, azt mondta, ha nem teljesül az akarata, a korábban kapott kompromittáló felvételeket elküldi a gyerekkorú lány édesanyjának és az édesanyja barátnőjének. A kétségbeesett kislány félt, hogy a fiú nem a levegőbe beszél, és beváltja fenyegetését. Szerette volna titokban tartani a történteket, ezért eleget tett a követelésének. Több meztelen, illetve pornográf tartalmú képet és videót küldött magáról a zsarolónak. A bizonyítékaink alátámasztják, hogy a videók készítése közben a srác az üzenőfelületen utasította a kislányt, hogy mit és hogyan csináljon.

A kislány végül mégis bátorságot vett, és szólt az anyukájának az őt ért bántalmazásról. Az asszony ekkor fordult segítségért a Heves megyei zsarukhoz, arra gondolva, hogy saját példájuk bemutatásával talán megakadályozhat egy másik, hasonló bűncselekményt. A nyomozók pszichológus szakértővel vizsgáltatták meg a kislányt, aki egyértelműen kimondta, hogy traumatizált állapotban van, és rettenetesen szégyelli magát.

A fiú ellen felsorakoztatott bizonyítékok birtokában a Heves megyei rendőrök május 26-án hajnalban körbevették azt az abonyi ingatlant, ahol a zsaroló lakott. A gazdálkodással foglalkozó öttagú családot váratlanul érte a rendőrök megjelenése. A fiú apja kezdetben értetlenül, olykor vehemensen próbálta kezelni a helyzetet, de engedelmeskedett a hatósági túlerőnek, miközben a fiát a zsaruk elfogták.

Fotó / police.hu / Szabó Gabriella

A kis alapterületű családi házban kutatást tartottak a nyomozók, majd lefoglaltak minden olyan számítástechnikai eszközt, amelyek az eljárás lefolytatásához adatokkal szolgálhattak. A szülők tanúként szólaltak meg az ügyben, mint kiderült, olykor ellenőrizték a gyerekeik által használt eszközöket, de mégsem tudtak a fiúk online ügyködéséről. A srác részletes beismerő vallomást tett, melyben többször megismételte, hogy a vágy és a kíváncsiság sarkallta a bűnös tettre. A nyomozók az ügyben tervezik, hogy őt is pszichológus szakértői vizsgálatnak vetik alá annak érdekében, hogy mentális állapotáról és fejlettségéről komplex képet kapjanak.

A gyanúsítás szerint a fiút tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végeztetésével elkövetett szexuális erőszak bűntettének, továbbá folytatólagosan elkövetett, tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről pornográf felvétel megszerzésével és tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt vonhatják felelősségre.

A vallomástételt követően a fiút visszaengedték a családjához, a továbbiakban szabadlábon védekezhet.

FENYVESI BEÁTA
FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét