A következő írás egy véleménycikk. Az alapul szolgáló posztot a Facebookon találtunk, még szeptember 1-én jelent meg a szerző oldalán. Egy biológus hölgy írta, akivel a kapcsolatot felvéve megtudtuk, hogy Tauber Zsófiának hívják, végzettségét tekintve biológus, jelenleg pedig otthon babázik. Kiderült, hogy Zsófia nagyon fontosnak tartja, hogy az emberek megfelelő tájékoztatást kapjanak a témában és semmilyen szélsőség irányába ne mozduljanak el.
Benyomásunk szerint elfogultnak nem mondható, szakmai érveket felsorakoztató, politikailag semlegesnek tűnő vélemény, amit éppen ezért is, szó szerint teszünk közzé. Úgy véljük, hogy a szerző által említett gondolatok hasznára válhatnak olvasóink számára. Jöjjön hát!
„Eredetileg nem ide íródott, hanem a környezetemben élőknek, de kiteszem, mert az életkörülményeim mostanában nem engedték, hogy írjak és nagyon rég posztoltam.
A covidrol megint, az első és második évadról, lesz benne még maszktalanság, vírustagadás és operatív törzs is:
Utálom a témát esküszöm, végtelenül nyugalmas ember vagyok, nem szoktam idegeskedni akkor sem, ha kocsiban ülök, akkor sem, ha valaki totál más szemlélettel él, akkor sem, ha valaki személyeskedik. Egy valami tud mérhetetlenül idegesíteni és az az álhírterjesztés és a valóság ferdítése. Sokszor mondtam már ezt nektek. A covid pedig pont az az Achilles számomra, ahol a saját rajongva szeretett szakmám és ez találkozik és a helyzet egyre rosszabb. Megpróbálom nektek politikamentesen leírni a gondolataimat az egyre inkább elkeserítő emberi hozzáállásról, de szorosan összefonódik sajnos, így biztosan lesz benne egy kicsi.
1. A rettegett maszk: Egyre nagyobb méreteket ölt, egyre több, még jól informált, gondolkodó ember is belecsúszik ebbe a szélsőségbe. Terjednek képek a neten (lesz itt is), hogy a maszk nem véd, mert méreténél fogva covidka (hiszen kicsi) átfér a szálak között. Azért baromi elkeserítő ez, mert igaz. Egy tény van elferdítve, egy veszélyes irányba. A maszk nem nyújt aktív védelmet, PASSZÍV védelmet nyújt. Hogy véd? Mit jelent ez? Az maszk maga nem téged véd, hanem a környezetedet. Ha esetleges hordozó vagy, csak nem tudod, értsd: lappang benned, vagy tünetmentes vagy: nem fertőzöd meg akkora eséllyel a másik embert ugyanis a vírus a nyálcseppeken utazik, amit a maszk viszont már kivéd. Nem a vírust, hanem annak hordozó közegét fogja fel. Érdemes hordani, mert: elég egy maszktalan fertőzött, aki tüsszent egy buszon és megfertőzhet egy busznyi maszkost.
2. Dehát másképp is terjed: Igen. Ez is egy tény, de vegyünk mondjuk egy halmazt, amibe minden egyes fertőzési útvonal beletartozik legyen az cseppfertőzés, tárgyak által átvitt fertőzés és minden. Legyen ez a halmaz a 100%, hiszen minden lehetséges utat tartalmaz, ahogy elkaphatod. Ha erre koncentrálunk, akkor maszkokkal és 1.5 méterrel már a cseppfertőzés esélyét minimalizáltuk, rendszeres kézmosással csökkentettük a tárgyak által átvihetőt és igen bárhogy máshogy is elkaphatom, de legalább megtettem bizonyos dolgokat azért, hogy az én halmazomban ne 100% legyen, hanem 20. Elnagyolva ennyit számít (amúgy főleg a rendszeres kézmosás). Persze nagyon leegyszerűsítettem, de a lényegre koncentráltam.
3. Első évad, második évad: Lehet szeretni és nem szeretni a miniszterelnököt, az operatív törzset, a tisztifőorvost. Lehet humorizálni rajta, tudjátok, hogy nem vetem meg a humort, én is szoktam, de nem függhet ettől a szeretettől vagy ellenszenvtől az, hogy a maszkhordást, a covidot, hogy ítéljük meg. Igazából a számok azért ugrottak meg, mert a tesztek száma is megugrott, ez egy tény megint csak, de az internet hangja ennyire koncentrál: persze visszajöttek a nyaralásból, több teszt, több pozitív, lehet kozmetikázni a számokat. Tudjátok az is lehet, hogy így van, nem ülök Cecília mellett és nem ismerem a motivációkat, viszont elmondom azt nektek, hogy én miért látom ezt szakmai szempontból jónak, akármilyen motiváció áll mögötte (ez saját hipotézis lesz természetesen): mert a vírusok melegben béná(bba)k. Kisbarátunk vírushoz képest tök jól bírta a nyarat, velünk volt, pláne, sokakban tüneteket se okozva, de önmagához képest nem. Lassabban terjed melegben. És nem arról van itt szó, hogy szeptember 1-gyel jön az s02, akármilyen vicces, hanem arról, hogy a csúcson a vírusok hidegebb/nyirkosabb időben vannak, mert a nyálkahártyáink ilyenkor védtelenebbek. Az ősznek sajnos az említett tulajdonságai megvannak. Jön még talán valami vénasszonyok nyara, aztán meg többen lesznek betegek. Ez nem politikai manipuláció, hanem biológia. Én is elkezdtem volna tesztelni szakemberként most a helyükben, hogy elvágjam az egyes pozitív emberek további exponenciális szálait és enyhítsem a későbbi, bár elkerülhetetlen ugrást, nem mindegy mekkorát ugrik, de igazából senki sem jós. Ha tetszik, ha nem, ez jó. Ne lássunk oda is ellenséget, ahol nincs még ha valóban, ha több a teszt, több a pozitív (de nem biztos, hogy tünetekkel beteg).(Légyszi ne kezdjétek el ez alapján tippelgetni, hogy milyen oldali vagyok, köszi, köze sincs a gondolataimnak ehhez)
4. Az oxigénmolekula kisebb, mint a covid. Át fog jutni a maszkon. Kellemetlen, az én bajuszkám is beizzad alá, én is vágyom friss levegőre alatta, de ki lehet bírni.
5. Ne menjünk ebbe az irányba (se) emberek. Ugyanúgy ahogy nem kell világháborús készletekkel rettegni otthon, mert nem indokolt, a covid ennyire nem vészes, ugyanúgy nem kell önmagunk ellenségévé sem válni. Ez nem hiszek/nem hiszek benne kérdése. Én sem mondom a könyvelőmnek, az ácsomnak, a villanyszerelőmnek, hogy nem hiszek az adózásban, a keresztgerendákban és abban, hogy rázós élmeny lesz bedugnom a hajszárítómat, ha az én elképzelésem szerint kevesebb anyaggal dolgozik nekem, mert én abban hiszek, vagy csak nem akarok fizetni. Ha nem akarunk az operatív törzsre figyelni, vagy a miniszterelnökre, mert nem szeretjük őket, vagy távol akarunk maradni a politikától, nem muszáj, de akkor javaslom független VALÓDI szakemberek írásait, olyanokét, akik nem köpik szembe a saját területüket. Nem önhájpoló youtuberekét, hanem érdemes rákeresni Dr. Jakab Ferenc interjúira, a pécsi virológialabor vezetője. Itt említeném meg a megsárgult könyvlap, vagy magazin fotót, ami szintén terjed a neten, hogy a koronavírus már ezerkilenccáznagyonkevésben, mindegy is, de nagyon rég is leírt volt, igen mert koronavírus egy „víruscsalád”, egy összefoglaló név, amibe tartoznak kevésbé patogén és egyáltalán nem veszélyes fajok is. A covid19 is ide tartozik, de ettől még akkoriban nem létezett. Látjuk milyen zseniálisan ferdítik el a tényeket ezek a neten terjedő képek és támasztják alá vele emberek a saját maguk által hitt dolgokat, akkor is ha az nem valós? Ilyen „apró” részletek kihagyásán múlik.
Elhiszitek nekem, hogy annak, aki töltött már időt a laborban, ez mennyire elkeserítő? Én bízom a szakemberekben, teljesen mindegy milyen terület, kérek mindenkit, hogy ti is bízzatok a virológusokban.
6. Végezetül pedig, együtt fogunk még élni egy jó ideig a coviddal. Ott lesz körülöttünk, a számokban, beférkőzik a politikába, hatással van az életünkre, a gazdaságunkra. Ha leállítják az országot/több országot, mert elszabadul, az senkinek sem jó, mégis egyre több ember kiáltja ki hülyeségnek, önmaguk ellenségeként, aztán meg majd hisztizhetünk, mert kijárási tilalom, mert beomlik a gazdaság. Félre ne értsetek nem kell rettegni. Itt lesz és van, csak el kell fogadni és INDOKOLT módon védekezni, nem hallgatni azokra a hangokra, akik szabadságkorlátozásnak hívják a maszkot.
Annyi mindent írnék még, pl a tesztek elvi alapjairól és hatásfokáról is szerettem volna, de majd legközelebb, mert ebbe most nem fért, átadom a szót a képeknek (az összes kép a szerző posztjában megtekinthető)