Kezdőlap Gyöngyös és Heves megye Szeptemberben indul az új helyi járatos közlekedés Gyöngyösön

Szeptemberben indul az új helyi járatos közlekedés Gyöngyösön

2034
0
A kép forrása: gyongyos.hu

Megvannak az útvonalak, szeptemberben indul az új helyjáratos közlekedés. Egy felsővárosi és egy alsóvárosi körjárattal indul a megújult helyi tömegközlekedés Gyöngyösön. Hétköznapokon mindkét vonalon naponta kilenc menetrendszerinti autóbusz szállítja majd az utasokat – egyebek között erről is döntött júliusi rendkívüli ülésén a város képviselő-testülete.

Szeptember elsejétől két körjárat biztosítja Gyöngyösön az autóbuszos helyi közösségi közlekedést – olvasható Gyöngyös Város Információs Portálján. –A város képviselő-testülete csütörtöki rendkívüli ülésén döntött erről, miután módosításokkal, de jóváhagyta a helyi járatokra vonatkozó fejlesztési koncepciót.

Hiesz György polgármester a napirend kapcsán megköszönte a gyöngyösiek aktivitását, miután az elmúlt hetekben több százan éltek a lehetőséggel, és eljuttatták észrevételeiket, javaslataikat az önkormányzathoz a helyi tömegközlekedéssel kapcsolatban indított társadalmasítás keretében.

A képviselők által elfogadott javaslat értelmében az egyik körjárat Gyöngyös északi részét, vagyis a Felsővárost, a másik az Alsóvárosként ismert déli részt érinti.

Mindkét járat a központi autóbusz-pályaudvarról indul és oda érkezik, így a találkozási ponton az utasoknak lehetőségük lesz az átszállásra. A felsővárosi vonal a Diósmalom útig közlekedik, az alsóvárosi főként a nyolcvanasi városrészt érinti, de mindkettő felöleli a nagyobb lakótelepeket, lakóövezeteket, a temetőket, a templomokat, az élelmiszerüzleteket, a bevásárlóközpontokat, a piacokat, az oktatási intézményeket, valamint a kórházat és a szakrendelőt.

Hétköznapokon és munkanapokon az első autóbusz reggel 5 óra körül indul, majd 11 óráig öt járat közlekedik még. Délután 2 és este 6 óra között 4 járat viszi az utasokat. Szombaton csak délelőtt biztosítják a tömegközlekedést két járattal. Ám ekkor a kórház és a szakrendelők helyett az Egri úti temetőt is érintve járnak mindkét vonalon a buszok, mert hétköznap nem mennek el a sírkertig.

Az új vonalhálózat kialakításával kapcsolatos forgalomtechnikai beavatkozásokra kétmillió forintot biztosított az idei költségvetésből a testület.

Miután a Volánbusz Zrt. elkészíti a testületi javaslatok módosítása alapján a végleges menetrendet, az önkormányzat – az eddigiekhez hasonlóan – tájékoztatja a nyilvánosságot az ősztől életbe lépő helyi tömegközlekedésről. A szeptembertől induló járatok kapcsán az önkormányzat továbbra is várja a lakossági észrevételeket. Ha szükséges, ennek függvényében további javaslatot tesznek a szolgáltatónak a menetrend módosítására.

A testület az augusztusi ülésen dönt majd annak a közbeszerzési eljárásnak a kiírásáról, amely a következő tíz évre vonatkozóan meghatározza a helyi tömegközlekedést.

 

gyongyos.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét