A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda este a Facebook-oldalán.
A kormányfő emlékeztetett, hogy a koronavírus miatti veszélyhelyzet 49. napján vagyunk, a védekezés első szakasza lezárult. Egyúttal köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a „védekezés embert próbáló munkájában”.
A közös erőfeszítésnek köszönhetően Orbán Viktor úgy látja a magyar egészségügyi felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére is. „Ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna” – fogalmazott a kormányfő, idézve korábbi szavait: „a legrosszabbra készülünk, de persze a legjobban reménykedünk”.
A kormányfő azt mondta: a vírus elleni védekezés új szakaszába lép. Ebben közösen megpróbálhatjuk újraindítani az életet Magyarországon, de fokozatosan és szigorú menetrend szerint kell eljárni – tette hozzá.
Ez azt jelenti, hogy az idősek és a legfertőzöttebb területen élő honfitársak feszes védelmét továbbra is fenn kell tartani. Emlékeztetett, hogy fertőzések a fővárosban és a környékbeli területeken, településeken összpontosulnak. Ezért az itt élők védelmében, vagyis Budapesten és környékén, a kijárási korlátozások érvényben maradnak – közölte.
Vidéken a kijárási korlátozás helyébe új védelmi intézkedések lépnek majd – szögezte le.
Az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak. Az éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei megnyithatnak. A szabadtéri strandok látogathatóak lesznek. A 1,5 méteres védőtávolság betartása és az arc eltakarása vagy maszk viselése azonban az üzletekben és a tömegközlekedésen kötelező lesz. Az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedéseket fenntartják – fejtette ki Orbán Viktor, aki az időseket továbbra is arra kérte, hogy csak kellő körültekintés mellett hagyják el otthonaikat.
A többi részletszabályt csütörtökön ismertetik – tette hozzá.
Kiemelte: a kormány folyamatosan konzultál a járványügyi szakemberekkel és kéthetente felülvizsgálják a hatályban lévő védelmi szabályokat.
Orbán Viktor bejelentése végén azt is közölte, hogy péntektől a virágüzletek korlátozás nélkül nyitva tarthatnak, hiszen anyák napjára készülünk.
koronavirus.gov.hu