Hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon – közölte az MTI-vel Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap. Ennek értelmében a települések, közöttük Gyöngyös is, nem kérhetnek külön díjat (parkoló díj) a közterületen való várakozásért.

A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját – fogalmazott a kormányfő.
Gyöngyöst is keményen érinteni fogja az újabb bevétel kiesés.
A legfrissebb költségvetés tervezete alapján Gyöngyös város
2020-ra egész évre parkoló üzemeltetési tevékenységből közel nettó 76 millió forint bevételt várt.
Így várhatóan azokra a napokra, amíg Orbán Viktor döntése életben van, addig a város a bevételeinek ezen részéről le kell, hogy mondjon.
A napi bevétel kiesés, amely a parkolás ingyenessége miatt keletkezik több százezer forintra fog rúgni.
Képünk csak illusztráció
A térkép a jelenleg is fizetős övezeteket mutatja.
Forrás: MTI.hu /gyongyos.hu