Lázár János péntek reggel a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek adott interjút, melyben világossá tette: a jövőben nem szeretne kormányzati tisztséget vállalni.
Igaz, Lázár János csak hétfőn megy Orbán Viktorhoz, de már most bejelentette a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek adott interjújában, hogy befejezte a munkát a Miniszterelnökség élén. 2014-ben Orbán négy évre kérte fel a Miniszterelnökség vezetésére. „Ezt a munkát elvégeztem, kerek egésznek tekintem” – mondta Lázár, aki elmondása szerint már ősszel jelezte a miniszterelnöknek, hogy a ciklus végén befejezi. A sajtóban is elkezdett terjedni ez a hír, ám Lázár most először mondta ki nyilvánosan, hogy távozik a kormányból.
„A kormányon kívül is van élet, Budapesten kívül is van élet”
mondta Lázár, aki a jövőjével kapcsolatban azt mondta, „a választóimmal való együttműködést szeretném erősíteni, a választókat szeretném meghallgatni”. Úgy véli ugyanis, hogy még sokat kell tanulnia a választóktól, hogy mi a magyar valóság.
Lázár mostani bejelentése azt követően érkezett, hogy Orbán a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában azt mondta: ő maga a Miniszterelnökség átalakítását tervezi.
„Inkább az agyközpontját szeretném átalakítani a kormányzásnak, amit miniszterelnökségnek neveznek. Itt más típusú vezetést szeretnék”.
Forrás: www.mfor.hu