Újabb szakmai elismerést söpört be a gyöngyösi Bori Mami étterem. A tulajdonos, Sándor Béla szerint jó dolog, hogy szerepelnek a Dining Guide toplistáján, de még fontosabb, hogy a vendég visszatérjen. Húsvétra többek közt palóc báránnyal készülnek.
Az ismert étteremkalauz, a Dining Guide is számon tartja a gyöngyösi gasztronómiát. A Bori Mami a legjobb száz magyar étterem listájára is felkerült, sőt, az öt legjobb magyaros étterem közé verekedte be magát a nemrégiben közzétett rangsor szerint. Mindez azért is szép eredmény, tudtuk meg a 3,5 éve nyílt étterem tulajdonosától, Sándor Bélától, mert nívós fővárosi vendéglátóhelyek közt mérették meg magukat. Az igazi öröm azonban mégis az a séfeknek, ha sok üres tányér érkezik vissza a vendégektől. Fontos, hogy „a vendég a lábával szavazzon, s visszatérjen” – idézi fel Jakabffy László, a nemrégiben elhunyt Gundel-díjas vendéglátós szakember szavait. – tudtuk meg. „Óriási dolog, hogy egy vidéki étterem rangos szakmai eseményeken mutatkozhat be. Ezért is volt számunkra mérföldkő, hogy a Magyar Vendéglátó Ipartestület Gundel-díjátadóján főzhettünk, illetve bemutatkozhattunk azon a gálavacsorán is, amikor az Év borásza díjat vehette át a gyöngyöstarjáni Szőke Mátyás” – mondja Sándor Béla.
A Bori Mami kezdetben kávézónak indult, de ma már a budapesti „gasztroturisták” is eljönnek ide egy finom ebédért, vacsoráért. Az igényes gasztronómia egyik titka a kifogástalan minőségű alapanyag, és ebben szerencsére bővében vagyunk a Mátra vidékén. Az epret természetesen a nagyrédei termelőktől kapják. Sirokból érkezik a mangalica, Pásztóról az angus marha, utóbbiból többek közt remek húsleves is készül. A palóc konyha értékeit megújítva őrzik meg: húsvét táján jó választás a bárány, de a bordán túl is van része a jószágnak. „Palóc bárány fülétől a farkáig” – ez az étel fantázianeve, a bárány 3-4 részéből készül a fogás, köretként pedig a hagyományos palóclevesből ismert zöldségek köszönnek vissza. A tavaszi étlap természetesen több izgalmas fogással is meglepi a visszajáró vendégeket, és a mátrai borvidék nedűit sem érdemes kihagyni.
Forrás: www.kekesonline.hu