Kétszáz fölött jár azoknak a webáruházaknak a száma, melyek a fogyasztóvédelmi hatóság feketelistájára súlyosan jogsértő magatartás miatt kerültek fel.
A fogyasztóvédelem honlapján kétszáz fölé ugrott a súlyos hibát vétő webáruházak száma – jelenti a Blokkk.com. Egy év telt el azóta, hogy a valamilyen kapcsolódó jogot sértő webáruházak adatbázisa elérhetővé vált a fogyasztóvédelmi hatóság honlapján.
Kötelező a nyilvánosság
A fogyasztóvédelmi törvény alapján, 2017-től kötelező nyilvánosan megnevezni a súlyosan vétő webáruházakat a fogyasztóvédelmi kormányzat honlapján – hívja fel a figyelmet a portál. Ennek nyomán a jogerős elmarasztalásokról első alkalommal az előző év márciusában lehetett hírt szerezni. A súlyos hibákat egy kormányrendelet sorolja fel (453/2016. számon).
Ez azt jelenti, hogy egy év alatt kétszáz webáruház akadt fenn a fogyasztóvédelmi ellenőrök rostáján.
A fogyasztóvédelmi hatóság beszámolójában szerepel, hogy az első körben végzett ellenőrzések kifogásolási aránya (amikor a fogyasztóvédelmi ellenőr olyan webáruház honlapjára toppan be, ahol korábban még nem járt) gyakorlatilag semmit nem változott a korábbi évekhez viszonyítva.
Ellenőrzéseik során 2015-ben 88 százalék, 2017-ben pedig 86 százalék volt a kifogásolási arány, amikor bármilyen apró, vagy éppen súlyos hibát találtak.
A vásárló számára ez első pillantásra azt jelenti, hogy ugyanolyan esélyekkel is találkozhatott az elmúlt időszakban hibás webáruházzal, mint korábban, így ebben a viszonylatban javulásról nem lehet beszélni.
Ugyanakkor az arányszám értékeléséhez hozzátartozik, hogynem arról van szó, az összes webáruház több mint négyötöde hibázik.Hanem arról, miszerint egy jelentős, de pontosan nem számszerűsíthető arányú részük vét a szabályok ellen, és ezek súlya lényegében nem változott eddig.
Az ismételt ellenőrzéseknél a korábbi, 50 százalék feletti hibaarány kedvező módon a felére esett vissza, amiben feltehetően volt hatása annak, hogy az ismételt ellenőrzéseknél a fogyasztóvédelmi bírság alsó határát 2017-től 15 ezer forintról 200 ezer forintra emelték, és erre az ellenőrök nyilván felhívták a vétkezők figyelmét.
Forrás: www.origo.hu