Kitört ablakok, járhatatlan utak, sártenger és szeméthegyek. Ezekkel találkoztunk Hevesen az Arany János utcában.
Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője ugyan megígérte, hogy a strand újranyit, de ezt ígérte négy évvel korábban is, aztán nem lett belőle semmi. Tovább haladva a strand után a helyzet csak rosszabb. Balesetveszélyes, fedél nélküli aknanyílás, veszélyes hulladékok, illegális szemétlerakó és patkányok. Itt lenne elméletileg az a börtön, amelyről 1 hónap híján éppen egy éve írta a HEOL, hogy új börtönöket – így a tervezett hevesit is – 2018 májusában-júniusában adják át. Erre már nem kerül sor, de a kampány során biztosan lesz ünnepélyes alapkőletétel vagy valami hasonló.
Addig is fontos lenne a szabadon hagyott aknanyílás okozta veszélyhelyzetet egy aknafedéllel elhárítani, az illegális szemétlerakót pedig felszámolni. Ahol van polgármester, ott ezeket a lépéseket megteszik. Ellentétben az ajánlóívek gyűjtésével, ez kötelessége (lenne) a település első emberének, de Sveiczer Sándor már az illemhelyre sem megy Szabó Zsolt nélkül, pláne nem szólal meg, vagy tesz bármit is.
Hevesi olvasóinkat mindenesetre tisztelettel kérjük, hogy a bejegyzés terjesztésével hívják fel a polgármester úr figyelmét a rá váró feladatokra!
Forrás: www.hatvantolhevesig.hu