Kezdőlap Kultúra Csata a mezőn: felsorakoztak a honvédők és megküzdöttek egymással

Csata a mezőn: felsorakoztak a honvédők és megküzdöttek egymással

1012
0
Tizenharmadik alkalommal tisztelegtek az idén a kardjukkal a koszorúzási ceremónia kezdetén felcsendülő Himnusz hangjaira a Tarna-völgyi Huszár és Katonai Hagyományőrző Találkozó résztvevői Kálban.

A csípős, nedves hidegben előbb Morvai János a település polgármestere köszöntötte a Kápolnai csata néven híressé lett ütközet 169. évfordulóján emlékezőket, illetve vonult el a felsorakozott honvédők előtt. A falu fő terén az 1849. február 26-án és 27-én vívott csatában elesettekre emlékezve helyezték el koszorúikat a résztvevők.

Az ünnepi ceremóniát követően a Tarna melletti mezőre vonultak a seregek, ahol megkezdődött a csata. Az egykoron kétnapos ütközet egyes jeleneteit felidéző hagyományőrzők, lovas és gyalogos huszárok nem csak Magyarországról, de a határon túlról is érkeztek. Voltak itt korhű egyenruhát öltött huszárok Siklósról, Ózdról, Rimaszombatról, de még Mátraverebélyről is. Velük együtt bemutatkoztak a csatában a káli dragonyosok, a komáromi hagyományőrzők, illetve az olasz légió egyenruháját viselő szolnokiak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét