Kezdőlap Gazdaság Nem tudja tartani a lépést a piac a lakásárak drágulásával

Nem tudja tartani a lépést a piac a lakásárak drágulásával

835
0

Balog László elemző szerint 2014 év vége óta nem volt olyan alacsony a használt lakások árának drágulási üteme, mint tavaly a harmadik negyedévben.

Az ingatlan.com szakértője az M1 aktuális csatorna szombati műsorában azt mondta, a KSH adatai szerint 8,2 százalékos volt az áremelkedés 2017 harmadik negyedévében, ez is azt jelzi, hogy a piac már nem bírja tartani a lépést a mostani árakkal, a használt lakások is nagyon drágák, emiatt pedig az emberek meggondolják, hogy érdemes-e használtat venni.

Az új lakások ára a használtakénál nagyobb mértékben, 12 százalékos ütemben drágultak főleg azért, mert a munkaerőhiány és a dráguló alapanyagok miatt egyre többe kerül új lakásokat építeni. Elmondta még, hogy átrendeződés tapasztalható az adásvételekben: Budapesten már kisebb arányú a növekedés, a húzóerő most a vidéki nagyobb városokban van, ahol jelentős beruházásokkal új munkahelyek hoztak létre.

Forrás: www.mfor.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét