Kezdőlap Magyarország Geriátriai szakkórház és demencia központkialakítását tervezi a gyöngyösi kórház

Geriátriai szakkórház és demencia központkialakítását tervezi a gyöngyösi kórház

987
0
A gyöngyösi Bugát Pál Kórház

A Bugát Pál Kórház eddig mintegy 3.5 milliárd forintnyi fejlesztési forráshoz jutott, s további milliárdos tervei vannak, amelyek megvalósulására jó esély mutatkozik. Már csak azért is, mert az intézménynek elutasított pályázata még nem volt az utóbbi időszakban – hangzott el az évindító sajtótájékoztatón.

Weisz Péter főigazgató itt jelentette be, hogy az egykori tüdőgondozó épülete a kórház tulajdonába került, s ismét egészségügyi célt fog szolgálni. A kórház egy országos felvevőkörű geriátriai szakkórház és demencia-központ kialakítását tervezi.

Ennek kapcsán Horváth László országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: a terv jól illeszkedik a kormányzat elképzeléseibe, hiszen 2018-at a családok évévé nyilvánították, márpedig a tervezett intézmény hatalmas segítséget jelent majd azoknak a családoknak, amelyek a jelenlegi intézményrendszer adta lehetőségek között küzdenek az idős, akár demens családtagok életminőségének fenntartásán.

Úgy vélte, ha megvalósul a terv, akkor a tüdőgondozó épülete „új, korszerű funkciót kap”, a kórház pedig szakmailag kiválóan ki tudja szolgálni az új központ igényeit.

A sajtótájékoztató után a kórház szülészeti osztályán köszöntötték a 2018-ban elsőként született babákat, ám az esemény előtt még ünnepélyesen is felavatták a szülészeti várót, amely kulturált és barátságos találkozási helyként szolgál a kismamák és családtagjaik számára.

Forrás: www.gyongyos.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét