Kezdőlap Gazdaság GŐZERŐVEL ÉPÜL A BÚZAKEMÉNYÍTŐ GYÁR VISONTÁN

GŐZERŐVEL ÉPÜL A BÚZAKEMÉNYÍTŐ GYÁR VISONTÁN

1276
0

A téli cudar idő beköszönte sem tudja feltartóztatni az építési munkákat Visontán, ahol Magyarország egyetlen búzakeményítő gyára épül. 2017 tavaszán kezdték a földmunkákat a Visonta Projekt Kft. területén, és mára már számtalan többemeletes épület szerkezetét fedezhetik fel az Visonta felé járók. A vállalat ügyvezető igazgatója, dr. Tóth Anett kérdésünkre elmondta, hogy már kezdetektől igyekeztek bevonni a környékbeli cégeket a 2018. októberében próbaüzemmel induló gyár kivitelezési munkáiba, és továbbra is céljuk, hogy a térséget támogassák mind beszerzéseik, mind a gyárban nyíló munkalehetőségek kapcsán.

A vállalat az újonnan épülő létesítményeiben a legkorszerűbb, világszínvonalú technológiák alkalmazásával éves szinten 250 ezer tonna, hazai termelőktől vásárol, jó minőségű búzából a melléktermékek veszteség nélküli felhasználásával különböző típusú keményítőt, alkoholt és takarmányt állít elő további feldolgozásra az élelmiszer-, gyógyszer- és vegyipar számára. A vállalat kiemelten kezeli a környezetvédelmet.

A hulladékmentes gyártás mellett, újrahasznosított energiaforrások felhasználásával és egy egyedi nedves szeparációs technológia segítségével csökkentve vízfelhasználását törekszik arra, hogy az ökológiai lábnyoma szinte láthatatlan maradjon. A Visonta Projekt, ugyancsak a helyi szakértők bevonásával, kiemelt célként tűzte ki, hogy minden terméke esetében minimálisra csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását. A vállalat a téma úttörőjeként, Magyarországon elsőként fog búza alapú DDGS takarmányt előállítani, ami az állatok életciklus elemzését figyelembe véve egy jó ár-érték arányú, magas fehérjetartalmú takarmányalapanyag lesz.

Az egyedi műszaki megoldásokat persze lehetetlen lenne megvalósítani egy szakmailag felkészült, támogató csapat nélkül. A vállalat vezetésének meggyőződése, hogy emberközpontú értékek mentén tudják sikeresen felépíteni és a jövőben hatékonyan üzemeltetni a búzakeményítő üzemet. A jelenleg közel 80 fős, de napról napra bővülő projekt csapat 2018 végére 256 főre fog duzzadni, de a társaság továbbra is várja azoknak az új csapattagoknak a jelentkezését, akik szeretnék egy stabil, hosszútávú jövőképpel rendelkező vállalatnál a munkájukat és mindennapjaikat kihívásként és élményként megélni. Ízelítőt az eseményekből, mindennapokból és a nyitott pozíciókból a Visonta Projekt Kft. Facebook oldalán találnak meg az érdeklődők.

Szerző: KékesOnline
Fotó: Visonta Projekt Kft.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét