Utóbbi elismerések odaítéléséről éppen a decemberi ülésen döntöttek a képviselők, csakúgy, mint a Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetésekről, amelyekből minden évben kettőt ítélhet oda a testület. Az egyik elismerést megosztva kapta meg Fehér Miklós és Adamik Miklós fotóművész, akik évtizedek óta meghatározói Gyöngyös fotós közösségének, életpályájuk összefonódása miatt pedig a testület úgy találta méltónak, ha együtt tünteti ki a két fotográfust. A Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetést a két fotóművész mellett Gyurosovits-Petheő Csilla, a Gyöngyösi Játékszín vezetője, rendezője veheti majd át a magyar kultúra napja alkalmából rendezendő városi ünnepségen. A Gyöngyösi Fiatalok a Tudásért elismerésre a grémium Görbe Tamást, a Berze Nagy János Gimnázium és a Szegedi Tudományegyetem volt hallgatóját találta a leginkább érdemesnek. A dokori dolgozatának megvédésére készülő Görbe Tamás a kémiatudomány területén szerzett kimagasló érdemeket, több nemzetközi kutatásnak is résztvevője volt, és számos jelentős szakmai lapban jelentek meg publikációi. A Gyöngyösi Fiatalok a Művészetekért elismerésben Szendrei Dávid Pétert, a Pátzay János Katolikus Zeneiskola növendékét részesítette a grémium. A 10. évfolyamos, tehetséges zongorista számos versenyen ért el kiváló eredményt az elmúlt tíz évben, és városi rendezvényeken is gyakran szerepel, tanára szerint kiváló kamarazenésszé érett. A Gyöngyösi Fiatalok a Közösségért kitüntetést Nagy Réka Emese, a Gyöngyösi Televízió szerkesztője, számos karitatív program elindítója veheti majd át a városi diáknap alkalmával. Nagy Réka több egyesület munkáját segíti fotósként, médiafoglalkozásokat tart a gyöngyösi Autista Segítő Központban, karitatív kerekezés elnevezésű kezdeményezésével pedig beteg vagy fogyatékossággal élő fiatalnak segített a kezelésekhez szükséges anyagi források összegyűjtésében.
Forrás: www.gyongyos.hu